A ‘vidéki fesztiválok’ kulcsszóval cimkézett beírások

Disznajói Falunapok (beszámoló)

Monday, August 23rd, 2010

Disznajói Falunapok 2010Pénteken délután 17 óra után nyitották meg hivatalosan a Disznajói Falunapokat, ami zászlófelhúzással történt. A zászlófelhúzás közben a disznajói kicsi tánccsoport tagjai énekelték a himnuszokat. Nemsokra a megnyító után, a 3-12 éves gyerekek bizonyíthatták képességeiket kerékpárversenyben, távfutásban és rajzolásban. Követte a Bys-Kids eggyüttes koncertje, majd a szabadtéri bál az Alfa eggyüttessel.

Szombaton fokozódott az érdeklődési szint, amikor köszöntötték a falú ötvenéveseit, ahol versek és énekek hangzottak el. A község polgármestere, Ördög Ferenc, köszöntötte az ötven éveseket és egy szál virágot osztogatot nekik. Ezútán ugyancsak a disznajói kicsi tánccsoport tartott előadást, majd ezt követően a nagy tánccsoport is szórakoztatta a közönséget. Zsigmond Dezső népdalénekes is fellépett a színpadra és egy kislány is énekelt gitáros dallamokra. Következett a kicsik pompon tánca majd újra a nagy tánccsoport lépett fel, amivel zárult is a kultúrális program része. Hajnalig az Atlantis eggyüttes zenélt a szabadtéri bálba. A fiatalabbak az éjjeli órákban a helyi diszkóklubban is kirázták a stresszt.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Disznajói Falunapok (előzetes)

Thursday, August 19th, 2010

Disznajó - Vălenii de Mureș2010 augusztus 20 és 22 között lesz megrendezve a disznajói falunapok a marosvécsi polgármesteri hivatal által, ahová minden érdekelt szívesen van látva. A disznajói falunapok egyik jellegzetessége az 50 éves találkozó, amit már több mint 25 éve rendezik meg évente a falunapok alkalmával. Sportvetélkedők, kultúrális programok, Disznajóval kapcsolatos programok, koncertek és a tüzijáték is gyakori jelenség a falunapok keretén belül. Az idén is fel fogják koszorúzni a hősők emékművét.

Disznajó testvértelepülése is képviselve lesz a falunap alkalmával, a magyarországi Kunfehértóról.  Kíváló alkalom, hogy a falu népe összegyüljön legalább egyszer egy évben és csatlakozzanak a környékbeli helységekből érdeklődök is. Emlékek, barátság, vidámság, jókedv és szórakozás. Tekintsünk egy pillantást az ideji programba:

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Erdélyi vidéki fesztiválok: 15-ik Gyöngykoszorú Találkozó (Holtmaros 2010)

Monday, August 9th, 2010

15-ik Gyöngykoszorú Találkozó (Holtmaros 2010)Vasárnap, augusztus 8-adikán rendezték meg a 15-ik Holtmarosi Gyöngykoszorú Találkozót. Az ideji találkozón a következő helységek voltak képviselve a néptánccsoportjaik (hagyományőrző együttesek) által: Magyaró, Disznajó, Marosvécs, Marosfelfalu, Szászrégen, Görgényüvegcsür, Csinád, Marosludas, Szabéd, Érmihályfalva, Érsemjén, Solt és természetesen a házigazda Holtmaros. A délelőtti felvonulás után, a focipálya meletti színpadon léptek fel sorra a néptáncegyüttesek. Szerencsére a közeledő esőfelhők elkerülték a színpadot és napsütéses műsorral zárult a találkozó első része. Ezután pedig a táncházba és a bálba voltak hivatalosak a táncosok, vendégek és a falubeliek. A táncház idén elmaradt, mivel a zenészeknek az utolsó percekben közbejött valami, így lőttek a műsornak, de 22 órától kezdődött a bál, ami e cikk megírása közben is nagyjából folyik még.

Elolvasom a teljes bejegyzést »