Egyik ismerősöm a legkedveltebbek közül, a többi csak rám tartozik, éppen Budapestre útazott a rokonokhoz. Tudom róla, hogy nem valami nagy étkü és éppen egy ilyesfajta észrevételével fakasztott ki néhány emléket belőlem, mert hát ugye elképzelem most mennyire hajlandók a rokonai asztal elé cibálni az emberkémet. De én veszem csak a saját emlékeim:
- Miki, nem ennél valamit?
- Ááá nem, köszi de most nem vagyok éhes.
- De igazán na, nézd milyen finom libamájunk van…
- Mondom, hogy nem na…
- De igazán na…
- Nem!
- Megharagszom…