Ezt így szokás. Nem számít ha egy légy ütközik egy villanyoszlopnak vagy esik az eső, a villanyt el kell venni. Na még legyen így is, legalább ilyenkor érezzek s lássak én is valami előnyt a városi életbe. Itt bizony olyan kemény eső volt, hogy gondolom vidéken egy teljes napig elment volna az áram cigarettáért. A cím, az maga a nap relatív szerelmi vallomása. És mégis mennyi igazat takar… 
Legalább van egy híd. Kár hogy az út szinte járhatatlan.
Nincs egy néma ismerősőm sem. Örülök nekik és a jó hajlamú ismerőseimmel mindig kedvemre telik társalogni velük. Én úgy vettem észre, hogy nekik sem okoz problémát egy beszélgetés, társalgás. Én mégis amondója vagyok, hogy az emberek többsége tartozkódik összeállítani, azaz megfogalmazni egy szöveget ami nyilvánosságra lesz hozva. A múlt héten rendeztem egy versenyt, részleteket itt lehet találni. Az első három nap mindössze két jelentkező volt. El is kezdtem érdeklődni az ismerőseim között, hogy végülis mi az ábra? Mert hát normális hogy nem kérdezhettem olyan emberektől akiket nem ismerek, csakis ismerősőktől. Nem éri meg nekik egy olyan ingyenes belépő, aminek árával akár 5 sört is vásárolhat, na meg egy általa választott ital a ház részéről és kedvenc lemezlovasaitól egy aláírás?
Fiú: – Gyűlnek a barátaim a HI5-on. Az este 0 volt, most meg 53.
Lány: – Miért törölted ki őket?
Fiú: – Mert hisztis p.-t utánoztam. Aztán készítettem egy videót és megjött a kedvem.
Lány: – Ja, láttam az este.
Fiú: – De én az éjjel 3 óra körül tettem fel az internetre.
Lány: – És én mikor láttam?
Fiú: – Azt már csak te tudod.
Lány: – Akkor csak éjjel lehetett mikor beszéltünk, mert ma nem nagyon ültem internet mellett.
Nem minden látszat az aminek hisszük és nincs mindig minden a nyilvánosságra tárva. De úgy szokták mondani, hogy előbb utóbb mindig kiderül az igazság. Sajnos nem minden igazság egyezik meg a kedvünkkel, de ha minden kedvünk szerint lenne, lehet annyira monoton lenne az életünk hogy strucc módjára a kakiba vetnük a fejünket az unalomtól. Van baj elég és ha nincs akkor csinálunk. Mert az embernek szüksége van a változatosságra is. Látod… pont ezért nincsenek minden nap tele zsebeink pénzel, nem vigyorgunk folyton mint egy ecetes fakabát, vagy nem éljük át életünk minden percét orgazmus módban. A jó dolgok mellé vonzzuk a rosszat is és ha ezek késnének, ismétlem magam …, teszünk róla hogy érjenek rossz dolgok is minket. Van amikor tudatosan, van amikor véletlenből, de a legszomorúbb amikor naivításból. Amikor sorozatos módon nem vagyunk képesek tanulni egyes hibáinkból.
Azon balfék emberek egyike lennék, akikbe még félcsipetnyi hajlam sem került a megalázkodásra. Büszke makacsságom elkönyvelhet életem eddigi sorából, egy szerencsés balszem alatti rugást és egy nyakfogást, szenvedések amikre szerencsémre telt elég erőm sokszorosan viszonozni. A sebek elmúltak, de a makacs büszkeségem nem hajlandó alázatos módba suhanni. Ezért mindig is kerültem a szívatos légkörű munkahelyeket, az alaptalanul parancsoló személyeket, na meg a kitünési vágyban szenvedő piócákat. Szégyenemre bevallom, hogy az utóbbiaknak még a mai nap is pillanatokon belül sikerül bór minúségüre pezsdíteniük a vérem. Ez kicsit enigmatikus magyarázkodás, mert nem akartam azzal kezdeni hogy nem az a típus vagyok akinek egy gebe azt parancsolhatja sikerrel, hogy:
Hé… kapcsolod le azt a körtét embe’…?
Főleg ha a gebe közelebb áll a villanykapcsolóhoz. Még akkor is ha a gebe vakmerőbb, törvénytelenebb és majdnem semmije nincs az ég világon amit elveszíthetne akár egy horroros ölelkezés után is. Ezért inkább lenyelek egy szem alatti rúgást, s utána megpróbálom kifele hatványozni az ilyen jótettet.
A kényelmes idióták, olyan emberi hulladékok vagy maradványok, akik folytonosan képesek lenyűgőzni bénaságaikkal a normális határokon belüli IQ-val rendelkező egyéb emberi példányokat. Jelen esetben azon kényelmes idióta fajtákról említek néhány borsós lehelletet, akik a mamlasz kategóriában élvezik kényelmesen az idióta rangjukat. Amúgy tényleg borsófőzeléket ebédeltem, ha érdekel az valakit. Kezdődjön a borsólövészet.
Az első alkategóriába tartozó mamlasz idióta, annyira sorvadt életmódban tengi és lengi napjait, hogy egyáltalán nem számít ha neki ki vannak nyitva vagy be vannak csukva csipás szemei. A legjobban az “öööööö” szócska illik hozzá és miközben ezt erőlteti ki ajkai közül, lezserül hadja hogy csorogjon az alvadt nyála a csiga sebességével. Ezeknek a mamlasz idiótáknak, azt hiszem fejtartójuk is van a számítógépeik előtt, csak hogy ne dugják be teljesen az üres fejüket a monitorjukba, és azon keresztül a virtuális világba. Így is eléggé lesúlytott rájuk a sors, az alamuszta mivoltukkal, nincs nekik szükségük még több illúzióra.
Liceumos éveimben az egyik titkos álmom az volt, hogy megszabaduljak az úgynevezett kényszerdátumoktól. A témával kapcsolatosan amiről mesélni szeretnék, nem találtam olvasnivalót s nem is hallottam valaha ilyesmiről senkitől és sehol. Meglehet, hogy prototipus juh lennék az emberi nyájban és nem nött ki rendesen az én gyapjam. Szóval mik is azok az általam nevezett kényszerdátumok?
Felvételi vizsgák a liceumba, konfirmálás a templomba, érettségi vizsgák a liceum elvégzése után, sorzás a katonaságra és hasonló kenceficék amiket sajnálatos módon átéltem eddigi életem során. Aztán még vannak az amolyan kellemesebb szokások is, amikkel inkább az lenne a baj, hogy dátumhoz vannak kötve. Egy olyan embernek mint én, akinek rengeteg szabadságra van szüksége, bizony eléggé morbid dolog hogy akkor vegyek részt egy szilveszteri bulin, amikor a naptárban a láthatlan kis kínai manó a december 31-ét satírozza be piros kariokával, vagy akkor kiránduljak amikor épp május 1-et ír a naptár.