Posts Tagged ‘press’

A Félsziget meghívására Marosvásárhelyre látogatott az Omega és a Phoenix

Thursday, July 22nd, 2010

Molnár György (Omega) és Nicu Covaci (Phoenix) a 2010-es Félsziget előtti sajtóértekezletenAz utóbbi ötven év legfontosabb közép-kelet-európai zenekarai közül, ketten is Marosvásárhelyre látogattak július 21-én a Félsziget meghívására. Az Omega (Magyarország) és a Phoenix (Románia) zenekarok tagjait délelőtt a Polgármesteri Hivatalban fogadták Csegzi Sándor és Claudiu Maior alpolgármesterek, majd a Félsziget területén, Marosszentgyörgy határában Sófalvi Szabolcs, a település polgármestere várta a népszerű zenészeket. A Sörpatikában szervezett sajtótájékoztatón Bodor László fesztiváligazgató kiemelte:

“… azzal, hogy ez a két zenekar kiemelt helyen szerepel a Félsziget programjában, a fesztivál az egyetértés és az összefogás üzenetét közvetíti a multikulturalitás jegyében, hiszen ezáltal fejlődik a kultúra és a fesztivál is. Ez egy nemzetközi fesztivál, amelyben közösen gondolkodunk” – fogalmazott a fesztiváligazgató.

Elolvasom a teljes bejegyzést »