Mikor kicsi szaros voltam, még egy a komunista rendszerbe gyártott tejes batonnak is örvendtem. A rét virágos volt, a madarak csiripeltek és én mosolyogva rúgtam a pöttyös lasztit a szomszéd széna boglyájának, amÃg azon jókora horpadás nem alakult ki. Manapság nem tudom milyen egy gyerek élete, viszont tudom hogyan élnek a felnÅ‘ttek. Nappal megtelnek az utcák szomorú tekintetekkel és az idegesség megszállja az atmoszférán belüli minden elÅ‘lényt.
Nehéz idÅ‘ket élünk és mintha az emberek megbutultak volna, úgy viselkednek egymással. Mostanában mindenki olyan felületes, ideges, fuzsitus és meggondolatlan. Nincs már szeretet, szerelem és megértés. Szar minden. Az emberek elfelejtik, hogy mindenkinek vannak problémáik és túllépik a panaszkodás határait, mintha már mindenki csak mástól várná a megoldásokat. Most már kevesebb a virág is a réten, a madarak is félénkebben csicserésznek és mosolyteli kisgyerekek is csak a számÃtógépek elÅ‘tt fejlesztik helytelenül zsenge értelmüket.
