A ‘magatartás’ kulcsszóval cimkézett beírások

Vége a főnőkösködésnek!

Friday, November 19th, 2010

Emlékezetemből halásztam elő a következő sztorit, miszerint egyszer egy szép napon az egyik szomszédságból hangoskodásokat véltem hallani. Megesik az ilyesmi, nem igaz? Minden bizonyra mondom, hogy nem tudom miről folyt a hevesebb vita, mivel nem szokásom hallgatózni vagy másnak az ügyeibe beledugni az orrom, még akkor is ha ez eléggé hihetetlen. Most is van két játékosom akik épp e miatt haragszanak rám, mert nem avatkoztam bele egy pénz igénylési ügybe és nem bírják elhinni hogy még csak nem is halgattam azt a vitát sem. Na mindegy.

Visszatérve arra a vitára az egyik szomszédságba. A fentebb leírt szokásom ellenére, egy adott pillanatban mégis figyelmes lettem egy mondatra. A családapához volt intézve az akkor még eléggé friss vejétől:

Hagyd hogy fesztiválozzon, ezt szereti ő hogy örökké főnőkösködjön!

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Milyen két jó dj vagy(tok)

Sunday, July 25th, 2010

Kiriska. Szociális hálózaton keresztül felfedezve édes bátyja által és meghíva egy-két bulira zenélni, ahol figyelmet vonzott nőiességével, viszont a lemezlovas alkotása még nem volt épp csillagászati méretű, még akkor is ha épp pocsék sem volt, hanem okés. De van az a mondás, hogy amíg az ember él, addig tanul és nem szabad elfeledni a nőcike ífjúságát sem.

Következtek aztán egymás után a hónapok, amik alatt már egyre görcsösebben érdeklődőtt egy újabb fellépési lehetőség iránt. Külömböző objektív okokból ez nem volt lehetséges, ám mikor alkalom adódott rá, Kiriska újra lehetőséget kapott abban a diszkóban, ahol talán a legjobban dicsőitik őt. Ám de vannak akik csak az orrukig látnak!

Elolvasom a teljes bejegyzést »

A bűnős igazság fáj mert lelkiismeretbe hasít

Tuesday, March 9th, 2010

Már akinek van lelkiismerete. Akinek nincs, annak legfeljebb érdekből fáj az igazság. Meg vagyok győződve arról, hogy minden ember követett el hibákat és aki még jó ideig fog élni az állítólag kompromisszumokra épített világunkban, az még fog hibázni nem is egyszer. Van egy olyan járványos közmondás is, hogy “tévedni emberi dolog“. Na jól van akkor. Ha a többség már egyetért ezzel, akkor az úgy rendben lenne hogy tévedünk, esetleg tévedésből hibát követünk el. Még a tudatos hibázás is tisztára mosható, ha bűnősnek valljuk magunkat, beismerjük ócska tetteinket és bocsánatot kérünk. Azt is mondják ezek a járványos közmondások, hogy “az idő mindent megold“.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Szerény tanácsok egy vidámabb életvitelre

Thursday, January 28th, 2010

Kezdtek megtelni a golyóim a sok itthon üléssel, úgy érzem elegem volt abból hogy itthonról dolgozzak, szükségem van a mozgásra. A tegnap félre is dobtam monoton munkám és számomra egy még új dologgal foglalkoztam. Majdnem egész nap zenét tanultam mixelni. Izzadásig! Mert én már csak így szeretem…, ha valamit művelek, akkor azt ezerrel kell művelni! Egy jól megérdemelt szünet idejében, eldöntöttem hogy elvállalok egy rámférő sétát.

Élveztem a havat, a hideget, a tájat és örvendtem hogy végre újra kint lehetek a természetben. Rövid idő után az a benyomás maszírozta gondolataim, hogy ezzel csak én voltam így. Az emberek menekültek a hideg elől, arcukra gondolatok tömege és aggodalom volt ráírva. A gazdasági válság legyőzte őket és a hideg sem nincs kissebb hatással rájuk. De egy nap véget ér majd a válság és újra meleg lesz. Az emberek majd arról fognak panaszkodni hogy túlsúlyosak.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

A sültgalambot is meg kell rágni!

Wednesday, January 27th, 2010

Egyértelmü dolog az hogy az interneten az emberek sietnek. Rengeteg az információ és a kíváncsiságuk is óriási a nagy választék elött. De ez még nem mentség arra, hogy amikor egy üzenetet veszünk át, olvasunk vagy hallunk az interneten keresztül, akkor azt ugyanúgy kezeljük mint ahogy egy bomba playboy mellein pihentetjük szemeinket, ugyancsak az interneten. A sors iróniája hogy az ilyen bomba ciciket nézegetve az ember nem is siet már igazán, arról nem is beszélve ha a vágott narancsba banán került, s azt kell nézegetni. De ami egy üzenetet illet, azt szerintem érdemes úgy kezelni, mint egy a valóságban kapott verbális választ. Ha már ott vagy és olvasod, azt jelenti érdekel a dolog és nem árt megrágni azt a hírt, választ, üzenetet, ellenkező esetben mit is keresel te az adott virtuális helyen? És mi lenne ha a mindennapos életben is elfuserált magatartásunk lenne?

Elolvasom a teljes bejegyzést »