Úgy meghalni, hogy ne ismerjed szeretteid igazi érzelmeit irántad, hogy ne próbálj vagy ne élj át olyan élményeket amikhez gyakorlatilag semmi akadály nem kellene hogy létezzen, mindezek akár az embernek a legtitkosabb félelmei is lehetnek. Szerettem volna most egy nagyvonalú szöveget szerkesztenem, de valójában most sietek picit és éppen ezért ezúttal nagyon konkrétan leírom a mondanivalóm. Lám ez is egy szituáció, hogy ugyan szeretek én blogozni de nem bloggerként fogom leélni az életem s amikor csak tehetem hát éppen sietni fogok más irányokba is.
Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy az egyik kedves rokonomnak mennyire jólesett velem a tegnap elbeszélgetni. Nem az döbbentett meg, hogy jólesett a velem való társalgás, hanem az hogy ő mindeddig abban a tudatban élt, hogy én lenézem őt. Képzeljük csak el hogy ha nem történik meg a tegnapi beszélgetés, akkor talán tovább fejlődött volna benne ez a helytelen tudat, buta feltételezés, és talán jobban erősítette volna a lehetőségét annak, hogy mindig ellenkező utakon járjunk. Majd aztán abban a tudatban halnánk meg, amikor eljön a mi időnk is, hogy részéről én lenézem őt és én csak símán éltem volna a bádog és a majdnem törhetetlen és kifürkészhetetlen emberi életem.
