MikiBlog
Gondolatokat, véleményeket, forró és hideg reakciókat, elemzéseket és különféle történeteket írok többek között erre a blogra. Messze tőlem az akarat hogy valakit direkt megsértsek, ezért igyekszem elkerülni a neveződést, de nem gyávaságból. Kivétel csak óriási irántam irányuló tévedések után esedékes. Addig csakis a tanulságok levonása a legfontosabb.
Én írok, te olvasol és esetleg hozzászólsz a véleményeddel. Egyszóval mindketten támogatjuk azt az elméletet és ugyanakkor gyakorlatot is, miszerint megismerjük gondolkodásunk nagy részét. Én az olvasóim gondolkodását nem nagyon ismerem mert ritkán kommentolnak, de legyen ez az ő előnyük, vagyis a tietek. Tudatosan írok, ismerem a következményeket és bevallom hogy semmi kifogásom ellenük mindaddig amíg mindenki figyelembe veszi a helyzet alapjait és racionálisan reagál, ha egyáltalán szükségesnek véli a reagálást a saját maga részéről. A szólás szabadságának a kiharcolásáért rengeteg ember meghalt, de az igazságtalanság mellett nem olvastam hogy harcolt volna legalább egy igazi hős sem.
Magyarán írva, te tudod én miként gondolkodok és miket gondolok, én viszont nem nagyon ismerlek vagy nem annyira mint te engem, nem tudom mindezeket rólad. Ha igazságos akarsz lenni, akkor vedd figyelembe mindezeket azelőtt ha ítélkezni lenne kedved. Ne feledd, hogy ez egy személyes blog/napló és mint ahogy nekem jogom van a véleményem kifejteni, úgy másnak is reagálni rá, de ugyanakkor nekem is jogom van a helyes eljárást elvárni. Ha bármikor ellenérved lenne, azt fejtsd ki mert nem harapok és tudom hogy senki sem tökéletes, mint ahogy én sem.
A következő sorokban néhány személyesebb önleírás rólam, csak azért is hogy bátorítsalak titeket egy szorosabb társalgásra ami idővel talán egy online laza kis társasággá alakulhat át köztünk.
Grávuj Miklós Henrich
Magyaró (Maros megye, Erdély)
1981 szeptember 12
Nem vagyok túl erőteljes egyén, de gyengének sem vagyok nevezhető. Sokkal inkább jellemző rám, hogy a termékenységet és az eredményességet képviselem. Alapjában visszafogott vagyok, aki ritkán mutatja ki érzelmeit, s így előfordul, hogy rideg ember képét mutatom magamból a külvilág felé. Akkor tudok csak feloldódni, ha kellőképpen megismertem az embereket és képessé váltam arra, hogy meg is szeressem őket.
Gyakorlatias vagyok, s néha kissé materialista. Nem jellemző rám a hangulatingadozás, mindig igyekszem olyan arcot mutatni, amit éppen érzek. Munkám terén tele vagyok önbizalommal, ez ott is meglátszik, hogy jó előre be vannak táblázva a napjaim, jól végzem a feladataimat és büszke vagyok rendszerint a teljesítményeimre. A lassan érő típusok közé tartozom, későn virágzik ki tudásom és a szerelmi életem, de épp ezért sokáig tartanak sikereim. Ahogy teltek az évek, egyre magabiztosabbá váltam, pontosan tudom mit szeretnék, s küzdek is céljaimért.
Amúgy web-designer és programozó vagyok, na meg blogger és seo szpecialista. Szeretem a természetet, a labdarúgást, filmeket, zenét és az igazságosságot. Ha tetszenek az eddigi beírásaim és az itt őszintén leírt sorok, legyél te is útitársam ezen a blogon, hogy együtt fedezzünk fel életünkből olyan részleteket, amik ott rejlenek mindannyiunkban, csak éppen nem veszünk tudomást róluk. Kellemes időtöltést kívánok a blogom olvasása közben!
Értékelni, illetve cáfolni e blogot és tartalmát, hozzászólásokban lehetséges. Köszönöm szépen!

Sok az érdekesség benne , jó a cikk
NAGY DOLOG AZ OSZINTESEG ES PLANE,HOGY RATUDJUNK MUTATNI HIBAINKRA . VAN KOZOS A ZENE. EN IS SZERETEM A ZENET:)ERDEKES,SZEP MESTERSEG;)