A ‘Blog’ kategória arhívuma

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Csongor és Tünde

Saturday, May 19th, 2012

csongor és tünde 212x300 Marosvásárhelyi Nemzeti Színház   Csongor és TündeHa péntek, akkor színház! Hát de nem? Vagy ha már színház, akkor péntek és ez esetben el kell menni oda.

Tudja ezt nagyon jól az a szépszámú közönség is, amelyik megtöltötte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nagytermét, ugyanis a Bekecs néptáncegyüttes a néptánc nyelvezetét gondolta tovább, előadva Vörösmarty Mihálytól a jól ismert Csongor és Tünde című darabot.

Most és itt, és újra meg újra, hadd addjam elő egy picit az én ártatlan kis butaságom, de hát az őszinteség hasznos is lehet ha megfelelő elméket karmol meg. Tudván hogy egy néptáncegyüttes fogja szórakoztatni a közönséget, számítottam a táncra de talán több beszédet is szerettem volna az előadáson.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Miért kell weboldal egy szórakozóhelynek?

Sunday, April 22nd, 2012

A reklám miatt, ez nyilvánvaló.

Minden szórakozóhely felkelti a környék lakói közül a célzott rétegnek az érdeklődését. Ezen vendégeket nagyon nehéz lesz, majdnem lehetetlen, hosszú időre megfogni őket. Ilyenkor lép hatályba a weboldalnak az ereje, ami által vendégek érkezhetnek a szórakozóhelyre távolabbi helységekből is. Mint tudjuk, az emberek ízléseik és zsigereik ellenére, az üzletnek tovább kell működnie. Ez nem úgy megy, hogy amíg a megszokott környéki vendégek visszatérnek, addig a szórakozóhelyet bezárjuk. Egy ilyen bezárás akár az üzlet elfolytását jelentheti. A konkurencia megköszönné.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Két lengyelül beszélő szegény román

Saturday, April 21st, 2012

ket lengyelul beszelo roman 300x199 Két lengyelül beszélő szegény románÚjra volt szerencsém elkönyvelni egy újabb színházba való látogatást. Ezúttal egy különösképpen előadott színművet néztem végig, három angyal társaságának támogatásával. A színmű, amint e beírás címéből is olvasható, címe “Két lengyelül beszélő szegény román” és említettem hogy különösképpen előadott darabról van szó, ugyanis én még nem vettem részt mint néző egy ilyenfajta előadáson.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház kistermében adták elő a színművet. Az egész egy nagyon érdekes dolog, ugyanis a teremben mindössze egy sor szék található ami magát a színpadot övezi. Tulajdonképpen a nézők a színpadon ülnek, az egész terem egy színpad és egyszer csak ott találod magad a történet közepén.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

A visszamaradott emberek általános betegségei

Saturday, April 14th, 2012

A visszamaradott emberek általános betegségei az örökös félrehallás, belemagyarázás, a rossz asszociáció, mások örömének elrontása, mások áhítatának a lebeszélése, a mérgező irigység és több egyéb hasonló betegség. Lehet azt mondani hogy “elég már!“? Én őszintén kétlem. Amig a világ s benne emberek, ezek a sajnálatos betegségek létezni fognak. Nem marad más tennivaló mint hogy figyelmesen és óvatosan megválasztani a minket körülvevő személyeket. Sosem árt egy picit szigorubbnak lenni és hagyni elveinket kiterjeszteni az elméletből a gyakorlatba is.

Heil Magyaró!

Saturday, April 7th, 2012

vidéki kép 300x201 Heil Magyaró!Nincs az a nap amikor hazajövök szülőfalumba és ne éljek át különleges érzéseket. A legérdekesebb emberkék azok akik képesek kioktatni bárkit az illemről, de egy ártatlan köszönésre így válaszolnak:

- Na lejárt, lejárt?

Sosem voltam a mélyen hagyományos falusi indulatoknak a nagy rajongója. Nincsen semmi baj, csak enyhén furcsaság az ilyesmi. Illemet és kultúrát nem a szappanóperákból lehet elsajátítani. Attól még hogy van kábeltévé a faluban, az még nem garancia arra, hogy minden lakos kitünően képviselné a községet egy kultúrális vetélkedőn. Csak a példának okáért és hogy a sok falusi pletyka alaptalan és akár jogtalan. Mert amennyire neked jogos az agyalás más dolgairól, úgy én is megalázhatlak észből és máris be van törve a fejed kisapám. Van baj elég …

A FaceBook többet tud rólunk mint saját magukról

Saturday, March 24th, 2012

Sokan használjuk ezt a szociális weboldalt, ami lassan akár szociális hálózatnak is nevezhető már, de vajon elegen figyelünk arra hogy mennyire is tapintatlanul van beállítva a hírhedt oldal? Ismeri a nevünket ami még banálisról a normálisra vezethető apró részlet, a címünket, nemünket, születési évünket, email fiókunkat, chat fiókjainkat, családi állapotunkat, szexuális preferenciáinkat, hobbijainkat, kedvenc idézeteinket, kedvenc filmeinket, azt is hogy melyik időzónában élünk és hogy milyen képeket töltünk fel magunkról és még sok egyéb személyes információkat amiket persze mi butuska felhasználók szívesen beírunk oda. S hozzátéve ezeknek az adatoknak a nagy részét az ismerőseinkről is tudja, de legalábbis megpróbálja begyűjteni.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Mürrr

Monday, March 12th, 2012

ertelem 300x284 MürrrBeszélgetőtársunk éppen egy a mi véleményünkel vagy óhajunkal ellentétes kijelentést intéz hozzánk vagy akár máshoz egy társaságon belül. Hú, azt az anyját, hogy is merészel ilyent? Én azt mondom harsogjunk rá mint a metálzene a tavaszi gyopárra.

A társunk jobb kézzel fogja a mosatlant és bal kezében a mosószivacsot. Pontosan az ellenkezője ahogy mi szoktuk. Na ne, ezt nem lehet elnézni s erre én azt mondom hogy húzzuk meg picit az ingujját és intsük a mi szokásunk felé. Hát nehogy már …

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Fogjunk össze!?

Saturday, March 10th, 2012

Grepolis játékban történt. Látszólag jelentéktelen történés, de valójában óriási igazságot takar. És a következőkkel keresett fel egy másik játékos:

Látom te is igen aktív játékos vagy, mostmár minden pillanatban várható a támadás, egyedül sajnos nem sokra megy az ember. Én elég nagy tapasztalattal bírok már ebben a játékban, egymás segítségére lehetünk, lenne kedved csatlakozni?

Most pedig hasogassuk szét a hajszálat. Helyesírását bizonyos mértékben kijavítottam. Ő meglátta, hogy aktív játékos vagyok. Cselszövős jellemét nem akarta leplezni és máris a lényegre tört, a politikai ijesztésre. Hamarosan támadásra várhatok. Értette mindenki? Aki a Grepolist játsza, az tisztában kellene legyen ezzel amúgy, mert ezen alapszik a játék. De hogy már mekkora a “felkérőm” tapasztalata, az szerintem relatív, mivel én nemrég egy másik világot hagytam magam után egy 75 városos királysággal. A töki az új Lambda világban is alattam van és néhány egyéb pattogtatott kukorica féle emberkével alapítottak egy jöttment szövetséget.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Te jársz színházba?

Thursday, February 23rd, 2012

Marosvásárhelyi Nemzeti Színház 300x225 Te jársz színházba?Hosszú idő után újra elmentem a marosvásárhelyi Nemzeti Színházba és első benyomásom az volt, hogy kár volt kihagyni ezt a hosszú időt színház nélkül. Az előadás Shakespearenak a makrancos hölgye volt (Taming of the Shrew) és minden egyes percét élveztem. Örömömre szolgált, hogy benne játszott az unokatestvérem (Ördög Miklós Levente) is aki színész természetesen és jó muris szerepe volt. Ha az előadásra gondolok, egyből jön hogy olasz alvilági főnök akcentussal beszéljek még akkor is ha nem könnyű mindig tartani azt a rekedt hangot. A marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulat megérdemel minden egyes tapsot és nemcsak azt! Tapsot, és nem csak tapsot, érdemel az is aki felkínálta nekem ezt a lehetőséget. Különösnek érzi az ember magát amikor nagyszerű emberekkel van körülvéve. Ezt el kellett mondanom és akkor most jöhet a mindennapos gürizés. Héj rup …

Meztelen gyerekfotók a FaceBook-on

Wednesday, December 28th, 2011

A legtöbb szülő annyira szereti a gyermekét vagy gyermekeit, hogy akár az életét is feláldozná érdekükbe. És ez egy nagyon helyes és logikus hajlam egy élő faj részéről, legyen az ember vagy akár állat is.

Ám a következő sorok tettekről való beszámolásának indítékait csak saccolni fogom. Úgy néz ki, hogy egyes fiatal szülők ezt a hatalmas és egyedi érzelmet meg szeretnék osztani a világgal is. Mert a FaceBook lehet akár a világ is. Legyen neked 100 bejelölt ismerősöd, akik közül csak 10-en lájkolják a gyereked meztelen fotóját. Annak a tíz embernek lehet ugyancsak 100 bejelölt ismerőse akik között akár számodra idegenek is és lám milyen könnyen terjed majd a gyereked meztelen fényképe idegenek házába lájkok és megosztások útján.

Elolvasom a teljes bejegyzést »