A ‘Igaz sztorik’ kategória arhívuma

Minden nő kurva (II. rész)

Saturday, October 23rd, 2010

Az előző rész folytatása.

Az első este az új melóban a nő megismerte a nyers valóságot. Egy olasz férfi volt az első kliense. Levetkőzőtt teljesen, lefeküdt az ágyba és a nő pedig bikiniben maradt, hiszen ez a hivatalos viselet egy erotikus masszázs szalonban. Miután megmaszírozta a férfit, úgy ahogy a főnőkje tanította, a férfi megfordult a hátára. Hatalmas erekciója volt, a nő addig olyan intenzívet nem látott még soha. Az olasz az ő nyelvén és gesztusokkal is tudatta hogy maszturbálást kér. Elővett 50 eurot is és odaadta a nőnek. A nő arra gondolt, hogy úgy sem fogja megtudni senki a dolgot és belement a játékba, természetesen a pénzre is gondolva. Néhány percig maszturbálta a férfit, majd az olasz felkelt és le akarta vetni a nő bikinijét. Ellenkezett a nő és ekkor a férfi kiabálni kezdett. Belépett a főnők is és a következőképpen förmedt a nőre:

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Minden nő kurva (I. rész)

Friday, October 22nd, 2010

prostitucióÚgy érezte magát mintha egy kis közösség része lenne és szakmailag nem érdekelte túlságosan sok részlet. Elvégre mindnyájan nők és nekik is vannak szükségleteik, vágyaik és reményeik. Nem vár el most segítséget, de viszont úgy érezte hogy ha nem meséli el valakiknek, akkor az egészet kihányja. Hát nem is csodálkozok. Én azt mondom olvassuk végig együtt történetének minden egyes részét és rájövünk arra hogy mit és miért is hányna ki néha.

Férjes asszony és van egy gyerekük is. Majdnem egy éve dolgozik az erotikus masszázs szakmában. Valójában az egész síma prostitució, csak fedezve van az “erotikus masszázs” szó által. Azt mondja, hogy nem akart ő ott dolgozni, de valahogy így jött össze neki. Sem neki és a férjének sem volt állása, s aztán egy napon amint az álláshírdetéseket böngészte az újságokban, rátalált a következő szövegre:

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Az ember fejlődésének a története a vallásig

Thursday, October 21st, 2010

Kérem a megrögződött vallásos személyeket, hogy kapcsolják le ezt az oldalt s menjenek el cigarettájért, igyanak mustot vagy amit akarnak. Tudom hogy soha nem lesznek képesek felfogni, hogy szerintem nem a hit a probléma, hanem a vallás és a fanatikus vallás. A többi kedves olvasómnak kívánok kellemes időtöltést.

az ember fejlődéseKezdetben volt a majom. A majom szerette a fán, ahol jól elvolt a banánjaival. Egyik napon aztán egy tűzgolyó szállt alá a Földre, ami egy fára esett és begyújtotta azt. Ezáltal a majom felfedezte a tüzet és érezte hogy az kellemesen melegít és meg lehet benne főzni külömböző eledeleket. És látta a majom, hogy mindez jó.

A majom lemászott a fáról és tovább folytatta a napjait a banánjaival és a sütnivalóival is immár. Egy napon megunta, hogy annyit verje őt az eső és behúzodott a barlangba. A barlangba viszont hideg volt, mert a tűz nem ment el magától oda. Jött megint a túzgolyó az égből, fogott is a majom egy ágat és kifogta a tűzgolyót. Bevitte az égő fadarabot a barlangba és megint látta a majom, hogy mindez jó.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Művelt parasztok?

Saturday, October 2nd, 2010

Igen. Van ilyen. Én már láttam ilyent. Műveltségükkel egyszerűen lenyűgöztek. De nem az este. Az este ugyanis az egyik emberkén kezdett kiütni a beszédében a tequila és megjegyezte az egyik “légiósnak”, hogy milyen kicsi a lova. Egyesek még a négylábú limuzinnál tartanak. A “sóför” megharagudott erre a megjegyzésre és innen kezdődött a farkasszemezés és imitt amott vicces dulakodások. Hát én komolyan mondom, hogy ilyet még nem láttam.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Meg akarta dugatni magát :)

Sunday, August 15th, 2010

Csak éppen a biztonságiak másképp gondolták.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

A kurválkodás megismétlődése

Sunday, August 1st, 2010

Folytatjuk onnan, hogy a kurváknak a nyelve paprikás és most megemlítjük picit az igényeiket. Amint már mondtam, van bennük egy kitünési vágy amivel esetleg ha lehetne még álcáznák is a kurvaságukat. Ezen kívűl van egy óriási vágy a pénz iránt, amiért képesek körbekúratni magukat, úgy ahogy írja a kurvák zsebkönyve. Intellektuális szinten, úgy hiszem mégsem lehetnek valami túlzott pretencióik, az egész csak színjáték. Sokat akarna a szarka, csak nem bírja a farka. Lássuk csak hogy miért?

Egész éjjel nem hallottam a pofáját, a rusnya monotom képét sem láttam gyakran, mert eljárt erre arra, mikor ezzel, mikor azzal. Attól függött ki volt hajlandó minél több pénzt tejelni. Meglepődésemre, reggelre izzadtság nélkül tünt fel újra a terepen, amiből arra merek következtetni, hogy nagyon bírja a pályát és már nem kisjátékos. Az idengenbeli kurvás légióskodása meghozta az igazi formáját.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

Fuldoklik a román egészségügy

Thursday, July 22nd, 2010

román egészségügy 300x242 Fuldoklik a román egészségügyOda jutottunk, hogy ha elmegy valaki az orvoshoz, mert mondjuk éppen egy bizonyítványt kellene kiállítasson egy másik papír alapján, mikor bekopog az orvoshoz, akkor szépen behívják. Eddig semmi különleges dolog, normális lépések, bizonyítvány kell, hála az égnek Romániában virágzik a birokrácia és ajtóról ajtóra küldik az embert minden szarért. Ismétlem, hogy az illető bekpogott és behívták.

A “szereplőnk” nyújtaná is oda a papírt a telefonon beszélő nőnek, aki elveszi azt a bizonyos papírt, majd 1-2 percre rá zavartalanul ráordít hogy mit is keres bent, nem látja hogy ő éppen telefonál? A mi kedves szereplőnk egyenesen kiakad, elcsodálkozik, mire a pattogó asszisztens megismétli mégegyszer és még lekezelőbb hangnemben. Az alanyunk kimegy és mivel érzékeny, folytogatja a sírás.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

A vadkeleten élek tökömberci szomszédokkal

Tuesday, July 20th, 2010

Hazafele tartottam a horgászatról, amikor már latótávolságra voltam a házunktól, de ugyanakkor a tökömberci szomszédaim kutyáik is körülbelül hatvan méteres látótávolságban voltak. Egy tekintetet vetettem a kutyákra, majd szépen haladtam tovább az útamon. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a két kis csizsling kutya elindultak felém. Olyan nyugodtan és annyira sunyin, hogy egy velük még nem találkozó személy azt hitte volna hogy a Marosra tartanak vizet inni. Mikor a közelembe ért a két hegyesfülü apró dög, bekerítettek és kétségbeesetten igyekeztek megharapni a lábaim.

vadkeleti favágó kés 278x300 A vadkeleten élek tökömberci szomszédokkalEkkor került le az oldalamról a horgászatokra elkísérő vadkeleti favágó késem, amivel cselesen a kutyák felé hajolva, megpróbáltam tesztelni a kutyák bőrének a vastagságát. Sajnálatos módon nem jártam el sikerrel, lehet hogy a megvillanó óriás penge hatására, mert elég gyorsan elriadt a két alattomos szuka, amikre szavamra mondom hogy jó ideje fáj a csőrőm. S nemcsak rájuk, hanem a hanyag gazdájukra is, aki megszokta hogy bárhova megy, őt kísérnie kell a két félholt kutyának. Ezzel nem lenne semmi bajom, ha a kutyák szépen haladnának a hanyag szomszéd mellett, ha be lennének tanítva úgy ahogy írja a kutyás könyvekben.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

A vadak buta diadala

Sunday, July 11th, 2010

farkasember 300x225 A vadak buta diadalaAz eddig leéldegélt 28 darab életéveimben, láttam már egyet s mást és bizonyára még sokmindent fogok látni ha továbbra is támogatni fog az egészségem. Mai napig nem tudom megérteni, hogy tudhat egy ember kegyetlenül ütni-verni egy másik embert, főleg nyilvános helyen, vagy még pontosabban szórakozóhelyen? Ha lobbanékonyságról van szó, akkor engem nyugodtam lehet az első sor elejére sorolni, de akkor is igyekszem el nem veszíteni a helyzetek ellenőrzését és nem kivájni egyből a másik szemeit, ha még lehetséges.

A csoró egy fiatal nyakigláb. Még csak alig hullott le a tojáshély a szaros seggéről. Konkrét értékes tettetek még nem tudhat a háta mögött. Első nézésre azt mondanád róla, hogy egy békés fazon, mit sem sejtve a rothadozó fiatal agytekervényeiről. Állítólag a másik kezdte, úgynevezett provokálással. A másik akinek a viselkedési portfoliójáról sem lehetne elmondani, hogy patyolat tiszta. A fiatal nyakigláb kegyetlen öklöket kezd kiosztogatni a másik pattogó takonynak, mindaddig amíg a sorsukba helyezett emberek közbe nem szólnak.

Elolvasom a teljes bejegyzést »

A média nem ismeri már a lét végső értelmét!

Wednesday, June 16th, 2010

Tudom hogy belül gyerek vagyok, tisztában vagyok ezzel és örülnék ha ez így maradna életem végéig. Mert érzékelem, hogy így sokkal intenzívebben élem át az életem pillanatait és nem érzek semmilyen hajlamot a felnőttes álcázás iránt, csak hogy találjak a többi felnőttel. Jól van ez nekem így, élni is tudni kell és nem óhajtom szimulálni életem egyetlen mozzanatát sem. Néha aztán mégis eltűnödök hogy is lesz majd mikor nekem is gyerekeim lesznek. Mert hát lesznek. És ilyenkor úgy érzem, hogy elfogadnék egy kisfiút hogy taníthassam meg horgászni és focizni, na meg egy kislányt is hogy az anyuka sem unatkozzék és halgathassam ahogyan énekel virágos tornácunkon. Aztán mikor kisgyermekek drámai sorsukról hallok, olyankor nagyon elszomorkodom.

Bethany FentonBethany Fenton (fotó) csak ötéves volt. Az asztrocitómát ez nem érdekelte és elvitte időnap előtt az élők sorából. Tavaly diagnosztizálták betegségét és idén teljesült utolsó kívánsága, még a halála előtt. Kórházi szalagjával a karján énekelhetett egy dalt a Britains Got Talent tehetségkutató show zsűrijének. Jobban mondva a zsűri legrettegett tagjának, Simon Cowellnek aki meghallgatta a kislányt az öltözőjében a döntős műsor előtt. Ez a beteg ötéves gyermek, a következő szavakkal nyilvánította ki köszönetét:

Elolvasom a teljes bejegyzést »