Figyelmetekbe ajánlom az első és a második részt is.
Kilenc hónapon keresztül, minden éjjel jelen volt az erotikus masszázsszalonban. Minden reggelen feltette saját magának, hogy este már nem megy vissza. Előfordult néha az is, hogy az éjszaka leforgása alatt 4-5 vendége is volt. Mindenik a szexért ment oda, nem a masszázsért. Természetesen a titkárnő, aki a telefonhívásokat fogadta, mindenkinek azt mondta hogy a lányok nem szexelnek semmilyen formában. Csak utána jött rá a nő, hogy ez amolyan eltakart biztosítás volt hogy: “Gyere hozzánk és boldogabban mész el mint valaha“.
Kilenc hónapi szexelés után mindenféle idegennel, a nő, a férjes családanya megutálta saját magát. Oda jutott, hogy olyan dolgokat is megtett amikre addig esküdözött hogy soha nem fogja megtenni. Egyesek normális kliensek voltak, mások viszont nagyon perverzek. Sokat akartak és furcsa dolgokat. Csak a pénz amit nyert, az segített a nőn hogy feledje a büszkeségét és hogy megígérje magának hogy bármit megtesz a kislányáért, egy jobb jövő érdekében.
Gyakran előfordult, hogy havonta 2000 eurot zsebelhetett le. Ezt a kaja, pia és taxifuvarok árán kívűl, amiket a szalon főnőke fizetett. Teljes egészségügyi biztosítása volt és a munkahelyén patyolattiszta higiénia volt jelen. Ha valamelyik vendég betegen érkezett, illedelmesen kitessékelték a helységből, kompromisszumok nélkül és függetlenül a felajánlott összegtől. A főnők nagyon tartott a “lányai” iránt, de nem úgy mint valami barátnőkre, hanem mint egy hosszú távú és biztos befektetésbe.
Magától érthetődik, hogy mint minden befektetésbe, most is hatalmat és ellenőrzést kívánt elérni a “befektető”. Így aztán hetente mindenik lány le kellett feküdjön vele és azt csinálnia amit a főnők kért. Nem érdekelte őt, hogy melyik hogy nézett ki, senki sem kapot felmentést. Csak az volt a fontos, hogy mindenik lány forduljon meg a farkán. A lányok oda jutottak, hogy rendesen naptárt vezettek, hogy könnyebben tudják észbetartani mikor melyikük van a soron.
A főnők nagyon szerette az orális szexet, ezért az egyik alapkövetelése az volt hogy szopják le őt. A fejüktől tartotta a lányokat és olyan mélyre dugta, amennyire csak dugta. A fulladozás nem volt szokatlan jelenség a lányok részéről, viszont az elútasítás annál inkább. Ott mese nem volt! Aztán kitanulták, hogyan “intézzék el minél hamarabb” a főnőkőt, más szóval hamar élveztessék el. Miután elélvezett a szájukba, a főnőkőt utolérte egy álmos és lankadt állapot és ilyenkor nagyon ritkán volt még erekciója, merevedése. Főképpen az új lányok esetén.
A történet folytatódik.
Hasonló beírások:
Kulcsszavak: minden nő kurva, nők, prostitució
