Néhány méterre vagyok a kapumtól s még mielőtt a kilincsre tenném a kezem, elhalad mellettem egy ismerős vagy szomszéd.
- Na hová mész Miklós?
Buff neki. Ilyenkor fogalmam sem nincs mit válaszolhatnék. Legtöbbször egy szemöldökfelhúzással tovább is lépek, de ha belegondolok már ez is a túlzott illemek közé tartozik. Hát hová mehetek egyenesen tartva a kapunk felé néhány méterrel?
Esetleg utolsó lépés előtt meggondolnám magam s elrepülnék a világegyetembe? Vagy elkezdeném fejelni a vaskaput? Szerintem nagyon sok illemet már csak megszokásból használnak az emberek. Viszont az illemeket nem szabad összetéveszteni az illemhelyekkel. Na oda aztán tényleg lehet menni szükségletből és megszokásból. Az illemek terén, viszont vannak helyzetek és pillanatok, amiket érzéketlenül akár hamis tettekkel lehet beborítani.
Van a másik ilyen hasonló dolog, amikor egy tök idegen személy, megszólít valakit vagy levelet intéz valakihez. Általában azzal kezdik, hogy: “Kedves X…”. Ez görénység, beképzeltség és előítélet egyben. Az illető előítéletet hajt végbe, mintha tudná kivel áll szemben. A feltételezés nem kéne beletartozzon az illemekbe. Teljesen más egy “Tisztelt Y…”, ami egy kiinduló álláspontot fejez ki. A másik fele inkább olyan seggnyalós, magyarul kimondva. Feltételezzük hogy valaki kedves, szeretnük hogy valaki kedves legyen? Még akkor is kedveseznek egyesek, amikor nem kéne. A balerinaság erősen el van terjedve manapság.
Édesanyám mesélte, hogy volt nagyon régen, még mielőtt édesapámat megismerte volna, volt neki egy udvarlója, aki annyira suta volt, hogy éppen csak nem ütötte el saját magát a sutaságával. Egyik este mikor udvarolni ment a fiatal menyecske szülői házába, befogadták rendesen, megvendégelték, stb. Egy adott pillanatban a háziak már nem tudták milyen beszéddel táplálják a társalgást, ezért az ífjú sutára bízták a témát. Néhány hosszabb pillanatnyi csend után, meg is szólalt az ipse:
- Há még hogy?
Ja. És itt rájövünk, hogy a túlzottan kedves emberek, néha ötlethiányban is szenvedhetnek. Pedig elég az őszinteség és ha símán érdekel minket valaki vagy valami, akkor a mondanivalók csak úgy pörögnek mint a malomban a megőrlendő búza. Nem kell színezni a semmiskedésekkel. Olyankor jobb még a csend is.
- Na hogy vagy?
Hangzik el egy temetésen. Ez az érzéketlenség tetőfoka! Volt már olyan, hogy temetésen voltam és megkérdezték tőlem hogy vagyok. Kurvára jól ember! Nézd, éppen földbe dugják a halott rokonom és ennél jobban nem is lehetnék. Végre kinyiffant ez a szerencsétlen is. Hogy mik még vannak… Vajon hogy lehet, hogy érezheti magát egy ember a temetéseken? Ha már ott van, akkor fizikailag nagyjából rendben, lelkileg viszont biztos a padlót söpri. De ugye vannak ezek az illemek, a tökéletes álarc a hamis embereknek, akik túlzásaikkal és érzéketlenségeikkel, azt hiszik a társadalom élemberei a kedvességben. Az illemek főmuftijai, nem?
Nagyon szép a magyar nyelv és sokszor ha megvan hozzá a hangulat, az ihlet, akkor megható szövegeket lehet összehozni, de nem árt ha néha gondolkodunk is mielőtt az illemes agyszekrényeinkben kutatjuk a csillogobbnál csillogóbb szövegszetteket.
Hasonló beírások:
Kulcsszavak: emberek, felfogások, illemek, mentalitás