Ott lapult ő is az apró és sunnyogó elítéltek között, akik keresztút elé voltak állítva. Születésétől kezdve vált boszorkányá és mindig csak azon morfondírozott, hogyan tehetné ártatlanabbá az álcáját. Képtelen volt bevállalni hibáit, megérteni mások kéréseit és az esély útjára sem akaródzott neki rálépni. Csak ott ült a penészes porba az útkereszteződés előtt és szőtte lényegtelen álmainak az alattomos terveit. Nem számított ha fújt a szél vagy égetett a nap, ő még akkor sem mozdult onnan ha eső verte bús lelkét. Hosszadalmas tartozkódása, elátkozottá változtatta az egész helységet. Aztán egy napon, mikor Rengónak éppen semmi dolga nem akadt, tudatosan elvágtatott szürke lován az elátkozott útkereszteződéshez, hogy kezet nyújtson Emerynek.

Emeryt a csodálkozás, Rengót a misztikum kerítette hatalma alá. Mindkettejüknek különleges találkozás volt ez. A levegő tele volt bizalommal, esélyszagú pára szállt fel a nyirkos reggeli fűből és az átok is kíváncsian szemlélte a jelenetet. Emery meghökkent arca, na meg a látógatójának az érdeklődő magatartása voltak ez egyedüli bíztató jelek távoli idők óta, az elátkozott útkereszteződésnél. Rengó, átkos helyhez méltatlan identitást öltött magára és kezet nyújtott a boszorkánynak:
- Legyél a barátom, kísérj el utamon. Tedd ezt.
- Megöllek! Mit képzelsz? Kérlek…
- Ne ölj meg azért mert éppen szebb útakon járhatnál mellettem, mint hogy itt… – a fiú tekintete a Hibák hegyére kúszott néhány pillanatig, s majd felsóhajtott és folytatta magabiztos álláspontját – mint hogy itt kullogj a névtelenségben és az időt pocsékold. Tudom hogy újra képes vagy fénylően énekelni az embereknek és még a kedvedre is lenne.
- És most ezentúl teljesíted kívánságaim, igazam van?
- Már teljesítettem az összeset, csak te nem vetted észre.
Hát hogy is vette volna észre a hiányos értelmével és hogy is lett volna képes több figyelemre a dagadt csodálkozása közepette. Előnyben volt újdonsült barátja előtt, mert nem voltak érzelmei s csak a frusztráltságai kalauzolták döntéseit. Vakon és szívesen nyelte Rengó a boszorkány köpéseit, naívitása végett.  Amikor még fél napi útat sem tettek meg, Rengónak ötlete támadt:
- Örvendek, hogy velem tartasz és a Hibás völgyi út helyett a Fehér útat választottad. Úgy hiszem ki fogunk tartani egymás mellett. De most hadd térjünk le ezen az ösvényen az Ezüst szélső útra. Tudod az út neve csak álca, valójában egy kísértésekkel megrakott ösvény, ahol…
- Lehet, hogy jobban értek hozzá mint te! – szakított Rengó szavába a boszorkány, kinek álarca tökéletesen takarta romlott lelkét és minden mosollyal kísért faragatlan szava játékoskodásnak tünt Rengó szemében.

Rengó őszintesége lassan magával ragadta Emeryt és az öntelt beszólásai kezdtek vicceké válni és egyre segítőkészebb volt utitársa iránt. Sikeresen átvészelték az Ezüst út első szakaszát. Hogy mi lesz a folytatás, azt nemcsak az élet fintorai határozzák meg, hanem hogy mennyire lesz képes Emery lehagyni a zárkozott gondolkodását és végre megszöktetni lelkét a magány alól.

Folytatódik…

Hasonló beírások:

• A magányos lélek története
• A két ujjú valami története
• A vak lány története
• Szoptatás és a hatalmas szopás elötti izgalom

Kulcsszavak: képzelet, mese, történetek

Ez a cikk 2010 August 18 íródott 09:35 órakor a Mesék kategóriába.