Gondoltál már néha arra, hogy ha valaki meghúzza az ingujjad, akkor az illetőnek még lehet igaza is? Vetted már figyelembe a metódust amint ezt teszi veled, civilizáltan és tisztelve a társasági presztizsed vagy csak símán az orrodra hányta? Ez a kérdés talán aktuális valamennyiünknek, mielött elkezdenénk fosolni és betegesen makrancoskodni a rosszmájúságainkkal, mert annyira nem voltunk képesek hogy az “ingújj húzásából” levonjuk a tanulságot, hanem személyeskedésnek ítéltük meg mint valami elkényesztetett kis cincogó egerek.

Könnyű a monitor mögött hősködni és játszani az ártatlant, majd pedig ha a társalgásból kiderül hogy a beszélgetőpartner nem igazán vette be a horgot vagy éppen nem olyan állapotban volt amikor próbáltuk kiütni a bosszunkat rajta, hogy elnézzen valami virtuális vagánykodást, később még a kárunkra is lehet. Akkor aztán felébredhet az ember, hogy né esetleg a másiknak igaza lehetett és akkor hibásan lehet számolni a hiányzó fogakat. De úgy Isten bizonyára, mennyire vagy képes hibás lenni?

Hibázni emberi dolog és etikai határokat megszabni sem mennydörgés, mert megtörténhet bárkivel. De amikor még a monitor előtt is olvasva névtelen célzásokat amiben felismerjük magunkat, nem vagyunk képesek levonni a tanulságot s még csak ekkor kezdődik igazán fennebb állni a valagunk, hát ilyenkor mondom hogy nem csak síma hibáról volt szó, hanem a probléma mélyebb és agyi szintre vezethető vissza.

Én megértem hogy az interneten az IQ-Fighterek(¹) úgy szaporodnak mint a dongólegyek a ganédombon, de akkor sem vicces nagyképűzni olyan esetben, amikor az ember lehetett volna reflektorfényben is, de megúszta egy civilizált véleménnyel. Számtalanszor kifejtettem, hogy én és az olvasóim közötti kapcsolatunkban, az olvasóim vannak előnyben, mert ismerik a gondolataim. Egyes gondolataim, illetve véleményeim, nem feltétlenül egyeznek meg mások véleményeivel, de azt biztosíthatom hogy igyekszem az általam tanultakat papírra vetni. Itten sok olyan gondolat kerülhet nyilvánosságra névtelenül, amiket érzékből társaságban nem kürtölök ki. Ezeket a gondolatokat erőszakkal nem lehet megváltoztatni, legfeljebb hozzászólással ha hibázok.

Akinek mindez hülyeség vagy egyéb mit tudom én mi, az minek még olvas? Hülyeséget csak egy még nagyobb hülye olvas, nemde? Jaj értem, ez is csak egy csaj előtti hencegés volt. Jaj megértem, nem mindenki rendelkezik fantáziadús elmével s abból meríteni egyedi és meglepően kedves dolgokat a társa számára. A monitor mögött könnyű az élet. Én is lehetek ideges s gondolhatok arra, hogy kifasíroznám mondjuk egyik politikust, de mégsem mondom. Mi értelme ha nem vállalnám be előtte, mert tudom hogy megjárnám és semmi jót nem érnék el vele. S mi értelme olyankor pattogni, amikor kussolni kéne?

Volt már olyan alak, aki felismerte magát sztorijaimban, de volt annyi intelligenciája is hogy levonja a tanulságot és javított a hibáján és továbblépett. Az ilyenek előtt emelem kalapom és minden elismerésem. Az ilyen ember olyan fajta, akinek hibáiból még én is képes vagyok tanulni, mert én is csak egy ember vagyok, messze a tökéletességtől.

E blogon nem menekülök a társaságos negatív megjegyzések elől (részemről), csak egyszerűen nem szeretnék túlságosan érzéketlen lenni, s tiszteletből nem is neveződöm. Messze tőlem a bátortalanság vagy a sunyiskodás. Ezt az előnyős pozicíót, a kedves vendégeim/olvasóim közül, csak az tudja javára fordítani sérelmek nélkül, akivel tényleg van amit tárgyalni és akikkel tényleg érdemes eszmét cserélni, esetleg civilizáltan vitázni.

¹ – hamis kis okoskodók akiknek valójában van eszük, nem épp hülyegyerekek, csak olyasmivel foglalkoznak amihez nem értenek és úgy szólnak hozzá hogy semmi hasznosat nem képesek kisütni.

Hasonló beírások:

• Many people want a piece of me
• Tamás megtalálta Románia fejlődésének a problémáját!
• “Manemett”
• Mikor viszket a legjobban?
• Jegyezd meg, hülye vagy!

Kulcsszavak: emberek, felfogások, iq-fighterek, mentalitás