Az utóbbi ötven év legfontosabb közép-kelet-európai zenekarai közül, ketten is Marosvásárhelyre látogattak július 21-én a Félsziget meghívására. Az Omega (Magyarország) és a Phoenix (Románia) zenekarok tagjait délelőtt a Polgármesteri Hivatalban fogadták Csegzi Sándor és Claudiu Maior alpolgármesterek, majd a Félsziget területén, Marosszentgyörgy határában Sófalvi Szabolcs, a település polgármestere várta a népszerű zenészeket. A Sörpatikában szervezett sajtótájékoztatón Bodor László fesztiváligazgató kiemelte:
“… azzal, hogy ez a két zenekar kiemelt helyen szerepel a Félsziget programjában, a fesztivál az egyetértés és az összefogás üzenetét közvetíti a multikulturalitás jegyében, hiszen ezáltal fejlődik a kultúra és a fesztivál is. Ez egy nemzetközi fesztivál, amelyben közösen gondolkodunk” – fogalmazott a fesztiváligazgató.
A Phoenix zenekar vezetője, Nicu Covaci szerint a Félsziget pont az a többnemzetiségű esemény, amelyre szükségünk van.
“Az a tény, hogy itt találkozhatom régi barátaimmal, az Omega zenekar tagjaival, pont ezt bizonyítja” – fogalmazott. Covaci és kiemelte, hogy két év múlva mindkét zenekar ötvenedik születésnapját ünnepli, így közösen már közel száz éve játsszák a rockzenét.
Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa örömét fejezte ki, hogy a város felvállalja ezt a fesztivált, és lehetőség van arra, hogy évről évre fejlődjön, és Kelet-Európa legjelentősebb fesztiváljává váljon.
“Ezért is adtuk fel azt az elvünket, hogy csak önálló fellépéseket vállalunk, és döntöttünk úgy, hogy fellépünk egy fesztiválon. Nagy izgalommal készülünk erre a bulira, megígérjük, hogy apait-anyait bele fogunk adni, már csak azért is, mert magasra tettük a mércét korábbi marosvásárhelyi fellépésünkön. 2004-ben kicsinek bizonyult a stadion, és 48 éves karrierünk öt legjobb koncertje közé soroljuk” – mondta a művész.
Benkő László billentyűs felidézte, hogy 1974-ben léptek fel először együtt a Phoenix zenekarral, és nem gondolta volna, hogy a 21. század első évtizedének a végén még lesz alkalmuk erre.
“Megható, hogy ismét együtt lehetünk” – mondta Benkő, aki a 2004-es marosvásárhelyi Omega-koncertet is felidézte, amikor könnybe lábadt a szemük a közönség lelkesedésétől.
Molnár György gitáros arra hívta fel a figyelmet, hogy a hatvanas-hetvenes években rengeteg nagy tehetség bontakozott ki Európának ezen a részén. Példának azt hozta fel, hogy a ’74-es romániai fellépésükön elbeszélgetett egy fiatalemberrel, aki autogrammot kért tőlük, aztán pár év múlva Németországban találkoztak ismét, de akkor az ottani rádiók már több dalát is játszották ennek a fiatalembernek, akit Michael Crețunak hívtak, és ő az Enigma zenekar atyja.
Debreczeni Ferenc dobos azt ecsetelte, hogy bár az a szorongás, ami régebb a határátlépéshez fűződött, már aktualitását vesztette, de egy másfajta érzés továbbra is aktuális:
“Ahogy átérünk a határon, egészen más a lépték, átértékelődik sokminden, és ez most is érvényes” – fogalmazott az Omega tagja.
Fotó galéria a sajtóértekezletről:
fotó: Boda L. Gergely
Kedvezményes csoportjegyek, TIFF és több tucatnyi alternatív program
Újabb kedvezménnyel kedveskedik a Félsziget Fesztivál, ezúttal a baráti társaságoknak. Húszas csoportok számára fejenként 199 lej helyett csupán 180 lejbe kerül a négy napos bérlet, ha azt július 21-31 között vásárolják meg az Eventim jegyterjesztő hálózatában, egy 20 nevet tartalmazó lista felmutatásával. A Félsziget idén is egy sor szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget nyújt a négy színpadon zajló koncerteken kívül.
A fesztivál újdonságai közé tartozik a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) által válogatott filmek vetítése. Naponta három filmet vetítenek le a TIFF kínálatából, kettőt 13-17 óra között a filmsátorban, egyet pedig szabadtéri vetítésen, 21-23 óra között.
„Örömmel tölt el a két fontos romániai fesztivál közti együttműködés, és remélem, hogy a mozi és a zene közeledését siker koronázza. A marosvásárhelyi fesztiválra a TIFF legjobb filmjeiből válogattunk, olyan alkotásokat, amelyeket a kolozsvári közönség nagyon jól fogadott, és úgy gondolom, a Félsziget közönsége is ugyanígy fogad majd. Úgy vélem, hogy a TIFF és a marosvásárhelyi Félsziget Fesztivál találkozása egy szép és tartós együttműködés kezdete” – nyilatkozta Tudor Giurgiu, a TIFF igazgatója.
A fesztiválozókat idén is várja a Művésztelep, testfestéssel, őrült frizurákkal és rengeteg meglepetéssel. Az extrém sportok kedvelői is otthon érezhetik magukat a Félszigeten, hiszen idén is lesz bungee jumping, mászófal és zipline, de persze a százakat megmozgató csapatsportok sem maradnak el. A felfújható játékok, mint a szumo, az élőcsocsó vagy a bull is ismét itt lesznek. Hamarosan végleges lesz a Félsziget Park programja is, ahová hatvan civil szervezet jelentkezett saját programmal.
A Félszigetről további információkat a felsziget.ro oldalról lehet beszerezni.










Jo hogy ok is ott lesznek mert nekik tenyleg a fesztivalon a helyuk.
Mar 1 honap sincs es megint kezdodik,
Szili alig varja mar a felszigetet es remeli hogy nem lessz esos periodus.