A média nem ismeri már a lét végső értelmét!

Tudom hogy belül gyerek vagyok, tisztában vagyok ezzel és örülnék ha ez így maradna életem végéig. Mert érzékelem, hogy így sokkal intenzívebben élem át az életem pillanatait és nem érzek semmilyen hajlamot a felnőttes álcázás iránt, csak hogy találjak a többi felnőttel. Jól van ez nekem így, élni is tudni kell és nem óhajtom szimulálni életem egyetlen mozzanatát sem. Néha aztán mégis eltűnödök hogy is lesz majd mikor nekem is gyerekeim lesznek. Mert hát lesznek. És ilyenkor úgy érzem, hogy elfogadnék egy kisfiút hogy taníthassam meg horgászni és focizni, na meg egy kislányt is hogy az anyuka sem unatkozzék és halgathassam ahogyan énekel virágos tornácunkon. Aztán mikor kisgyermekek drámai sorsukról hallok, olyankor nagyon elszomorkodom.

Bethany FentonBethany Fenton (fotó) csak ötéves volt. Az asztrocitómát ez nem érdekelte és elvitte időnap előtt az élők sorából. Tavaly diagnosztizálták betegségét és idén teljesült utolsó kívánsága, még a halála előtt. Kórházi szalagjával a karján énekelhetett egy dalt a Britains Got Talent tehetségkutató show zsűrijének. Jobban mondva a zsűri legrettegett tagjának, Simon Cowellnek aki meghallgatta a kislányt az öltözőjében a döntős műsor előtt. Ez a beteg ötéves gyermek, a következő szavakkal nyilvánította ki köszönetét:

„Simon Cowell megengedte, hogy elénekeljem neki a Twinkle Twinkle Little Start. Annyira kedves, a szívembe zártam őt. A hotel csodálatos volt, az emberek pedig mind nagyon barátságosak voltak. Sok örömet szereztek nekem és a testvéremnek, Louis-nak. Az étel is nagyon finom volt.” – nyilatkozta az ötéves gyermek a Gloucestershire Echonak.

Aztán pár nappal álma valóra válása után szülei karjaiban hunyt el a kis Bethany Fenton. Nem szeretném megtudni a szüleinek a fájdalmait, mert még a hír olvasása is nagyon kiborított. Lenyűgöz a kislány kiemelkedő értelmessége, szerény utolsó kívánsága és döbbenetes a sorsa néhány nappal a boldog pillanatai után. Kérdéses, hogy miért jutott oda a kislány hogy legnagyobb kívánsága szerint éppen egy szenzációhajhász shownak egyik goromba zsűritagjának énekeljen, de szerintem a legfontosabb hogy élete utolsó napjaiban boldog volt! Ilyen helyzetekben egy szülő a legirracionálisabb kéréseket is hajlandó teljesíteni szeretett kincsének.

Rengeteg helyen szó esett erről a szomorú esetről. A zavaró csak az lenne, hogy felkerült a pletykalapokra is. Nem hinném hogy együttérzés vezényelte a pletykalapok szerkesztőit, mintsem a nagy sztori üldözése. Ez egy nagyon szomorú eset ami nem kell hogy emelje a tehetségkutató show presztizsét, sem Simon Cowell emberségét és főként nem pletykalapoba való, ahol tele vannak az oldalak kurvaságokkal, csalásokkal, hazugságokkal és egyéb emberi disznóságokkal. Vannak olyan emberek, akik halálesetkor sem képesek picit magukba szállni és elgondolkodni a mindennapi lótás-futás értelméről, a becsületesség határainak a megszegéséről és az élet igazi értékeiről.

Csoda, hogy a média nem szavazta be a kislányt a döntőbe és aztán közvetítsék élőben a halálát is. Mert a média nem veszi észre milyen régóta áthatolt bizonyos etikus határokat és mennyire árt ezzel a nagyközönségnek. Napról napra vadabbak leszünk, hajlamosak vagyunk saját szabályainkat is megszegni, bármi eszközzel evezünk a siker fele, hogy a végén majd a halottas ágyunk előtt megtorpanjunk és felsóhajtsunk:

Mire volt jó ez a sok csalás?

A teljes sztori elolvasható a velvet.hu-n.

Fotó: NORTHFOTO

Hasonló beírások:

  • Nincs több hasonló beírás.

Kulcsszavak: , ,

Nyilvánítsd ki a véleményed

A "név" mező azt jelenti, hogy arra számítok van kivoltod. Ha van kivoltod, több mint valószínű hogy véleményed is van. A névtelen hozzászólások automatikusan mennek a kukába. Köszönöm a megértést!