Isten halállal üzeni ígéjét?

Hát ha engem kérdezel, akkor én azt állítom hogy a vallás prédikátorai, vagy ha jobban tetszik akkor nevezzük úgy hogy a vallás hírnökeinek a többsége eléggé elkúrt személyek. Most már elnézést a kifejezésért, de meg vagyok győződve arról, hogy még így is csak enyhén fogalmaztam. A vallás mindig is nagyon komplex és ugyanakkor kényes téma volt. Képes óriási érdeklődést kiváltani az emberekből, mert van a hit szükségessége, az optimizmus. Jómagam is néha annyira kíváncsi vagyok, hogy azt el sem lehet modani.

És akkor vannak a lelkipásztorok, papok és különféle vallási rangú személyek, akiknek az lenne a dolguk, hogy minden egyes ember testvérükkel megértessék és elhitessék a Biblia szavát és hogy e szerint is cselekedjenek. Ezt nálam nem sikerült elérniük egyelőre. Soha nem szerettem kimondani hogy soha, ezért még nyitott vagyok a téma iránt, de nincs már ugyanannyi türelmem mint mondjuk 10 évvel ezelőtt, amikor már általam is el volt olvasva a Szent Biblia. Kijelentem, hogy nem szenvedek gyanakvási mániába, viszont tucatnyi dolog és történés lakózik a fejemben, amiknek szemtanúja voltam.

Öt-hat éve halt meg az apai nagybátyám. Halála előtti években teljesen megváltoztatta az életvitelét és vallást is változtatott. Beállt adventistának. Temetésének a végén, az adventista temetőnek közel a kijáratához álltam apámmal, akihez egy adventista személy közeledett és a következőket mondta apámnak:

Bátyádnak a halála, Istentől egy jel, hogy ideje megkeresztelkedned neked is!

Ezt nevezem az ember lelki bánatának a kihasználásának. A mai napig is undorral fog el ez az emlék. Prédikációkat is szokott tartani az illető személy az adventistáknak a gyülekezetükbe és úgy ismerem hogy állandó és régóta megkeresztelkedett híve az adventista gyülekezetnek, de akkor is hogy lehet ilyet mondani? Ez felülmúl minden tiszteleti határt, megsérti az ember intelligenciáját és undort keltve, elriasztja azt a kíváncsiságot is amit táplálni kellene tanításokkal, hogy az ember több értelemre tegyen szert és teljes mértékben megértse a Bibliát, a vallást.

De egyelőre ezek a kiváltságos emberek az ellenkezőjét teszik igazi feladatuknak. Akiket indulásból megfognak, azokkal mindig is könnyű lesz beszélgetniük. De előlem eltakarodjanak az ilyen alakok, mert nem tűröm amikor valaki balpénisznek néz. Mindcsak az adventistás témánál maradva, nekem már az sem tűnik helyesnek, hogy ember zsonglőrözzön a vallásával és megváltoztassa azt. Az adventisták ezt tették. És az utolsó bajom velük az, hogy túl intenzíven, sőt erőszakosan próbálnak rábeszélni a saját hitükre. Azt az ábelesz mindenét is nekije! Sokszor azt a benyomást keltik bennem, hogy ha nem sikerül az ő táborukba csalniuk engem is, akkor az életükbe kerül. Áljon meg a verekedés, csak ne olyan hevesen…

Aztán például ott van a tucatnyi videós felvétel az interneten amik az ortodox papok “csínytevéseiről” számolnak be. Köztudott hogy a román nép az egyik legvallásosabb nép ezen a földön. Nem hiába van annyi vallásos relytély Romániában. S akkor eme ortodox vallás fő emberei pedofilizmusba, sikkasztásba és egyéb súlyos problémákba mélyülnek. Mikor egy tekintélyes vallásos ember ilyen bűnöket követ el, akkor mit hidjek én mint egyszerű buta halandó? Na mit? Azt hiszi valaki, hogy innentől kezdve még érdekelnek engem Mariska néni vallási meggyőződései?

Hadd győződjek meg saját magam egyedül, függetlenül vállasszak és nem akarok több szubjektív csapdát hallani. Csak az a baj, hogy még nem találkoztam olyan emberrel, akivel érdemes leülnöm és erről a témáról beszélgessek anélkül hogy a hányinger el ne fogna. Engem tanítani kellene mint sok más embertársamat, de képzett emberek kellene ezt tegyék, nem jöttment alakok akikről inkább véled azt mondani, hogy számukra a vallás csak egy menedék az élet nyomorúságai elől. Még hogy egy ember halála Istentől egy jel … Isten halállal üzenne és térítené a helyes útra az embereket? Hát ne bosszankodjál már?

Hasonló beírások:

Kulcsszavak: ,

3 Hozzászólás a “Isten halállal üzeni ígéjét?” beíráshoz

  1. Leó says:

    Ehhez csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy a neoprotestáns egyházak, szekták elég sok mindent kifordítanak és félre magyaráznak a Bibliából.
    Én hívő ember vagyok, és nem lényeges a vallásom, csak mondom (és tapasztalatból), hogy mióta közelebb kerültem az Úrhoz, azóta teljesen megváltozott az életem. Sokkal boldogabb vagyok, ás sokkal több mindent megértek az életemből és mások életéből.
    Isten útjai kifürkészhetetlenek, és Ő mindig azt teszi, ami e legjobb nekünk. Néha ezt nem tudjuk felfogni, de idővel lehet, hogy rájövünk, hogy tényleg az volt a legjobb számunkra, pedig a történet idején a legrosszabbnak gondoltuk. Ő megengedi, hogy a Sátán kísértsen, megengedi, hogy rosszat tegyünk, de mindezekből kiszabadulhatunk, és nem a saját erőnkből (mert így képtelenek vagyunk rá), hanem az Ő segítségével, de ehhez nekünk is akarni kell, és kitartóaknak kell lennünk. Bizonyos dolgokat nem akkor kapunk meg az életben, amikor várjuk, hanem később (ehhez kell a kitartás).
    Ő feláldozta értünk az egyszülött Fiát… Ezen kéne elgondolkodnunk, hogy hányan áldoznánk fel gyermekünk életét másokért (sokan a sajátunkat áldozzuk gyerekeinkért)…
    A mi értelmünk nem tudja mindig megérteni, az Ő akaratát, és erről akár életünk végéig filózhatunk, vitatkozhatunk…
    Sokszor voltam nagyon ideges vagy szomorú, és a Biblia olvasásával megnyugodtam, vagy jobb kedvem lett (ez is személyes tapasztalat)…
    Mint írtam, van amikor csak később kapunk meg dolgokat, de többször is megtörtént, hogy rögtön (másodperceken/perceken belül) megkaptam, amit kértem Tőle…
    Ezekért a dolgokért én mindig is hálás leszek Neki, és jöhet bármilyen jehova tanúja is, mert nem tudja gyengíteni hitem, és félre sem tud magyarázni, mivel elég sok mindent ismerek a Szentírásból, és tudom, hogy ez még nem elég, mert még sok mindent kell tanulnom belőle (a Bibliából)…

    ReplyReply
  2. Leó says:

    És még valami: látom, hogy te egy eléggé értelmes ember vagy, és sok mindent meg tudnál érteni, csak akarni kell…
    Tudom, hogy ha most nincs is nagy hited, egyszer az lesz ;)

    ReplyReply
  3. Miklós Henrich says:

    nem akarok csalódást okozni, de hazudni sem fogok. hitem az van, de nem olyan értelemben amilyenre te céloztál. amiket te írtál az:

    - próbatétel
    - kitartás
    - írások
    - hit

    írások. amiket királyok, apostolok, stb. írtak. a biblia. feláldozta egyszülött fiát? annyi minden egymásba botlik abba a bibliába, hogy sokszor bánom létezését. úgy tudtam tiszteli a családot és teljesen más üzenete van, erre feláldozza egyszülött fiát. persze ő megtehette, mert utána fel is támasztotta. túl sok az erőfitogtatás részéről, vagy nem?

    hit. normális. felerősíted hited és megkapod amit akarsz. te hiszel ő benne, én is hiszek benne csak számomra nem egy ő, hanem maga az egész atmoszférában létező előlény.

    pokol, föld és más bolygók, menny – 3 külömböző párhuzamos sík
    élet, halál, lélekvilág – 3 külömböző párhuzamos sík

    biblia szerint kölcsönhatásban vannak, szerintem nem és van ami nem is létezik. tisztelem bárki álláspontját, de ezek az enyémek. nálam is jelen van több fogalom (isten, égiek) csak használatkor éppen másra gondolok. én nem kell imádkozzak, én tetteimmel tehetem jóvá istent, a természetet. ugyanakkor rongálhatom is… az én álláspontom is komplex és sokáig lehet húzni.

    de köszönöm a hozzászólásod :)

    ReplyReply

Nyilvánítsd ki a véleményed

A "név" mező azt jelenti, hogy arra számítok van kivoltod. Ha van kivoltod, több mint valószínű hogy véleményed is van. A névtelen hozzászólások automatikusan mennek a kukába. Köszönöm a megértést!