Mosolyogva gondolok vissza arra a napra amikor a gyenge elméjű fehérnéptől kaptam egy hatalmas cápát, aminek nagyságát az alábbi sorokból derítheted ki. Egy diszkó végén rámjött a huncutkodás és a szokásos puszilgató módba estem. A fehérnép került naív szemeim célpontjába és flörtös módba váltva mellé surrantam mint egy okosnak tűnő páva. Mielött elköszönt volna tőlem ez a fehérnép, hát bedugta finom nyelvét a számba. Most minek írjam hogy gusztustalan nyelvét? Minden hüje tudja, hogy egy kurvának nem lehet a nyelve rossz, mert neki az lenne az egyik munkaeszköze. Még az ilyen amatőröknek is akik nem pénzért dolgoznak.
Meglepett! Naná hogy meglepett. Hát bátyja nem tudhatta még hogy kiféle és miféle. Aztán jött a következő diszkóig tartó hét, minek napjai abból álltak, hogy a fehérnép napi 10-15 sms-t szánt nekem, a vége fele már kényeztetős verseket is írt nekem. Ismétlem, hogy mindössze 10 percet voltunk együtt, azért lepett meg ennyire. Hát ez a fehérnép még engem is felülmúlt. Hogy ő mennyire várja hogy láthasson, hogy már jó ideje figyel engem. Na fene!
Eljött a diadalmas nap. Cselek ide, cselek oda, a végén csak oda kellett mennem hozzá. Hopp és cupp! A nyelve már a számban volt megint. Húha. Ilyen offenzív smárgéppel sem találkoztam én eddig s gondolom ezentúl sem fogok többet. Két órás galamboskodás után elvonultam picit a barátaimhoz. Visszatérve a fehérnéphez, meg kellett állapítanom hogy neki kificamodott a bokája, hogy már én kellett kedvezményezzem azt a hogy is mondjákot… Aztán felállt, kilépett a helységből és hagyta hogy az óra mutatója bamba módra kergesse önmagát.
Gyanúskodások fellegei szállták meg ífjú és oly ártatlan fejecském, amik arra késztettek hogy tettekre szánjam el magam és villámszerű felderítő útra térjek. Amíg kifele haladtam a teremből, két vagy három aggodó tekintetet csíptem el az enigmatikus levegőből amik drasztikus gyorsasággal festették elém azt a felvonást ami elöttem következett lejátszódni. Csak hogy megint állíthassam hogy vannak paranormális képességeim. Jah…
A fehérnépnek ugyanis eszébe jutott, hogy nem tudja elfelejteni az ex-jét, ex aki éppen ő is jelen volt. A kis cirkuszt nem részletezném, az egy elég szük körű élmény amit nem is továbbítottam napilapokba meg emberi olcsó rádiókba sem. A lényeg az hogy a barátaim előtt kaptam egy hatalmas cápát, ami később még nagyobbnak sikeredett a fehérnépnek, ugyanis az esettől rá egy hétre sem volt már együtt az addigi ex-jével. Így járt hogy földre került két pad között. Legalább enyhült a veszteségem a barátaim szemében és a fehérnépet a mai napig símán csak úgy emlegetik, hogy kurva.
Csodás egy időszak volt életemben mikor ez a 2 órás kapcsolat talált bérletet. Akkoriban lopták el legendás telefonom, kaptam egy másik cápát a hazugtól, kaptam egy erőteljes rúgást az államba hibátlanul, lopták el a bőrdzsekimet és egyéb ilyen nyalánkságok. Izgalmasan komoly játék ez az élet. Minden nap kíváncsian kukucskálok ki az ablakomon, hogy lássam vajon most mi következik? Valami nagyon szépet látok kibontakozni, remélem hogy ezúttal nem tévedek.
Hasonló beírások:
Kulcsszavak: beképzeltség, emberek, kurvák


[...] a sajnálat. Így történt a múlt éjjel is a diszkóban, amikor kérdőre vont engem az a bizonyos fehérnép. – Miért írtad azt rólam? – Mit te? (néha élvezem tenni a hülyét) – Tudod te [...]
[...] ezt a sztorit ismeritek. Itt is egy ex lépett a képbe és helyet is kapott a tyúktól. Íme az első rész és a második rész. Néhány órát tartott a kibékülésük. Az idő tényleg erős és [...]