Hogyan lesz egy vidéki diszkóból közkedvelt szórakozóhely?

Gondűző diszkóklubDisznajó (románul Vălenii de Mureş), egy romániai falú amely a Maros megyei Marosvécs községhez tartozik. A Felső-Marosmentén található a Maros folyó jobb partján, Szászrégentől 13 km-re északra. A trianoni békeszerződés előtt Maros-Torda vármegye Régeni felső járásához tartozott. A település lakosai közül többnyire reformátusokról van bejegyzés, de előfordul egy kisebb ortodox vallású és e melett római katolikus és adventista hitűek is. A 2002-es népszámláláskor a körülbelül 550 házszámos településben 1143 magyar, 152 román és 7 cigány nemzetiségű emberkét könyveltek el. Disznajó testvérvárosa a Bács-Kiskun megyében található Kunfehértó magyarországi település.

Disznajón található a Gondűző diszkóklub, amely 2006 óta műkődik. Ez a diszkóklub rendelkezik saját udvarral, külső és belső autóparkolóval, grillsarokkal, horgásztóval, nyári kempingező nyitott sátrakkal és természetesen a diszkó épületével, ami a Gondűző szívének bizonyul minden hétvégén. Erről a diszkóról szeretnék ejteni néhány objektív véleményt, mivel nagyon jól ismerem a létrehozása óta, elejinte mint egyszerű vendég, később mint hivatalos webprogramozója, majd webmester, bulifotós, filmező és egyéb kisebb nagyobb kihívásokkal felruházott stábszemély.

Ez a leírás olyan belső és külső információkat tartalmaz, amiket talán sok törzsvendég sem ismer erről a trendis diszkóról. Nem kérésre írom ezt a cikket, a főnőkségnek is meglepetés lesz. Én remélem hogy eltekintve a végső következtetésektől, ez az információs anyag mindenkinek hasznára lesz mint ismertető információs gyűjtemény, avagy konstruktív vélemény és elemzés egyveleg.

A látszat a Gondűzőről a klub hivatalos honlapján tekinthető meg a www.gonduzo.net címen, melynek arhívuma 2009 februárjától követhető figyelemmel.

A kezdetektől a diszkó újkoráig

Az elején kisebb méretben nyílt meg a vendégei előtt. Csak a mostani fő táncterem létezett. Elsősorban a helybéli és közeli helységekből érdeklődő vendégeknek volt alkalmas a szombat éjjeli szórakozásra. Ismert volt olyan helységből származó vendégek körében mint Fickó (falú), Magyaró (község), Holtmaros (falú), Marosvécs (község) és Felfalú (falú).

Mi tetszett?

Egy új stílusú diszkóról volt szó, amiben a fedett termű szórakozóhely mellett, külső terasz stílusú lazítási lehetőségek voltak a vendégek rendelkezésére bocsájtva. Figyelemre méltó volt a kezdetleges mottó, a NO MANELE! Ez nagyon fontos részlet, mivel akkoriban még elég nagy népszerűségnek örvendett az igénytelen orientális vonalakkal cicomázott ócska zene.

Mi nem tetszett?

Rendszertelen látogatója voltam az akkori Gondűzőnek és valahogy nem kedveltem igazán. A terem túl hamar megtelt, nagy volt a zsúfoltság, a hangerő nagyobb termet igényelt és az MC mikrofonjának a hangereje is túlzottan nagy volt és túl sűrűk voltak beszólások is. Ha sörözőből indultunk a Gondűzőbe, ha tehettem inkább rendeltem még egy kört csak hogy később menjünk vagy egyáltalán. Nem voltam elragadtatva.

Az újkori Gondűző

A diszkó nagyításon ment át, bekerültek az illemhelyek, épült egy emelet amit a mai napig szeretik megmászni az olyan vendégek akik egy helyben nem igazán szeretnek bulizni. Javult a hangminőség, a diszkó belső esztétikája és már látszódtak az első komoly hosszú távú célok.

Mi tetszett?

Hogy a környéken az újdonságot és egyediséget nyújtó diszkó, képes volt egy újabb lépést tenni a modern trendekhez megfelelően. Egyre több helységből érkeztek a vendégek a Gondűzőbe, mert most tágasabb szórakozóhyelről beszélünk. Komolyodott a stáb, több tiszteletet nyújtanak a vendégeknek. Egyre több ismert magyar előadó lépett fel a diszkó színpadján és megállapodott 2 tehetséges lemezlovas is a Gondűző keverőpultjai mögé. A főnőkség nyilt hozzáállása a modern promováló eszközök iránt és egyben az együttműkődésük a vendégek óhajaik és észrevételeik iránt.

Mi nem tetszett?

Mentalitás terén a diszkó új korának az elején, elég görcsösen fogadtatott be az igazi klubzene, minek fontosságát az alábbiakban meg is magyarázok, egy másik alpontos elemzésemnél. Egyes részletek pontra tevése, amik nem vészesek és időközben mind megoldásra kerültek, de hát valamit ide is kell írnom hogy tényleg ne tünjön seggnyalásnak ez az egész cécó, mivel nem az a fajta ember vagyok és nem is az a célom. Sőt, meglehet hogy ezekkel a sorokkal írom meg a kifele szóló útlevelem a diszkóból. Na azért épp így sem… :)

A jelenlegi Gondűző

Néhány hete megint felújúlt a diszkó és ez már éves szokássá kezd válni. A jelenlegi belső arca a következő szettben is megtekinhető, gondűzős fotós szett, de az igazi élmény akkor is az élő szemlélés. Beszélünk itt beltéri nagyításról, újításról hangzás, esztétika és fénytehnika terén és egyéb modernizálásokról amik jobban megfelelnek a színvonalasabb trendekhez.

Mi tetszik?

A biztonság növelése a kidobók számának a növelésével és óvatos megválasztásával. Innen már csak a vendégek kell megtanulják, hogy ha biztonsági jellegű problémáik akadnának, nyugodtan fordulhatnak bármelyik kidobóhoz mert ők azért vannak ott. Az ember közérzete és kedve javul mikor belép a diszkóba. Tetszenek az új fények, a trendis zenék folyamatos promoválása és talán a vendégek hozzáállása is javult a kondicíók végett.

Mi nem tetszik?

Még túl friss ez az egész újítás ahhoz, hogy komoly kritikát tudjak emelni, de amint már a vezetőségnek is szóltam, szükséges az új színpadra a reflektorfény. Nélküle a játékos versenyek, nem élvezhetőek a maximális szinten vizuálisan is. Egyéb apróságok itt nem méltóak az említésre.

Most pedig vizsgáljuk meg picit a személyzetet, a vendégsereggel együtt.

A Gondűző vezetősége

Manapság a gazdasági válság miatt immár divat a cégeken belüli leépítések. A Gondűző a gazdasági válság ellenére modernizálódott. Az aki ezekben az időkben is képes felfele lépkedni, azt minden elismerés illeti. Egyáltalán nem mondható el a főnőkről sem hogy a gyors meggazdagodást követi, ami a diszkó rövid élettartamát jelentené. Inkább egy lightosabb megélhetéssel hosszú távra vannak felállítva az iránypálcák. Mindezek mellé mégis akad egy dolog ami nagyon nem tetszik nekem. El is magyarázom mi lenne az.

Ha megvizsgáljuk hogy egy teljes éven belül hány ember issza le magát és válik idegessé meg agreszívá, hát bizony akad néhány. A mostani biztonsági elővigyázatosságból kifolyólag, nincs sok esélyük a rendbontóknak. Viszont akadnak a bizonyos szarkeverők, akik állandóan kötekednek, nagyzolnak és keresik a bajt. Ilyenekből már szép lista létezik akik ki vannak tiltva a Gondűzőből. A vezetőség mégis megkegyelmezett egynek! Ennek jó vége nem lesz! Ez nagylelkűségnek akaródzik tünni, de az idióta kegyelmezett, nemhogy értékelné a második esélyét, tovább folytatja a paraszt magatartását. És hétről hétre egyre merészebb. Ennek az lesz a vége hogy egy ártatlan vendég megissza a levét.

Mert ebben az országban ahol talán a 89-es forradalom előtti korszak és az alacsony gazdasági szint összevetve a televizíó által feltálalt nyugati életmóddal, egyes gyengébb elméjü honfitársakat akkora beleseké változtatja, hogy nem férnek a bőrükben. Nekik szükségük van a nagyzolásra, a kötekedésre, a gájnerkedésre. Az ilyenekkel szemben nem árt komolyan a küszöbre lépni és megfosztani a joguktól hogy a Gondűzőbe léphessenek legalább egy évig. Esetleg egy kis agyterápia sem ártana nekik, mert túl sok jelet nem mutatnak pozitív változtatások iránt.

Idézem a Főnők egyik szavajárását:

A Gondűzőben nem az a lényeg, hogy elvegyük az emberek pénzét, hanem hogy jól érezzék magukat, mert róluk és nekik szól az egész Gondűző.

Meg vagyok bizonyosodva hogy ebbe a mottóba nem voltak beszámolva a parasztok is, és nem fordul elő több szamaritánus féle magatartás azok iránt akik nem érdemlik meg. Véleményem ne legyen teher senki számára, ez a való igazság ahogy én látom és ha nem látnám helyesen, akkor lehet hogy bekötött szemmel járok a diszkóban.

Rezidens DJ-k

Két nagyon ügyes lemezlovasról van szó, Dj Cross és Dj György, akik bármikor megfelelnének a megye bármelyik elit diszkójának a szintjére is. Nem egyszer hallottam nagyon jártas bulis emberektől, hogy nagyon sok Marosvásárhelyen tevékenykedő dj nem emelkedik fel a Gondűzős Dj-k szintjére. 2-3 év telt el amig rájuk találtak végleg, ez nem egyik napról történt a másikra. Hogy a hasukat el ne csapja dicséreteim hada, megjegyzem hogy a javításra bárkinek lehet rátermettsége, de akkor is minden elismerésem. És tiszteletreméltó a szerény magatartásuk, ami manapság nem olcsó erény, sőt elég ritka kolbász.

A vendégsereg

Több külföldi előadó is úgy indul a Gondűzőbe, hogy egy barátságos hangulatú hely várja őket. Ebben nem is mondhatom hogy tévednek. A vendégek többsége barátságos, igazi modern gondűzős magatartás. Maros megye legtöbb helységéből látogatják a disznajói Gondűzőt. Nagyon fontos hogy a többség civilizált, tud bulizni és barátságosak. A többség maga után húzza lassan lassacskán a helyenként paraszt (hol nincsenek parasztok?), visszahúzodottabb és passzívabb vendégeket.

És amint megígértem az “Újkori Gondűző” részben, picit elmélyülök a helytelen mentalitás terén amit főleg a helybéli vendégeknél észlelhetünk. Tehát amint írtam, a klubzene befogadása egy mai diszkóba nagyon fontos és el is magyarázom miért. A Gondűző már megyei szinten ismert diszkó. Régebb még elment egy Cotton Eye Joe vagy Rakott szoknya, de még a Pocsolyába léptem is. Akkoriban csak a közeli helységekből látogatták a Gondűzőt és az ilyen stílusú zene elég közkedvelt errefele. Időközben a nyitottabb helybéliek remekül alkalmazkodtak a house, electro, progressive, trance és dub step stílusú zenéhez is. És mégis miért nem lehet folytatni csak a rakott szoknyás stílussal?

Mert rengeteg a távolabbról idelátogató vendég is. Azok nem azért jönnek ide, hogy házibulis dalokat hallgassanak és arra bulizzanak, hanem hasonlókat amik a városi neves diszkókban is mennek, csak ők szívesebben jönnek a Gondűzőbe minthogy egy városi ficás szórakozó helyen érezzék idegennek magukat. A jelenlétük nagyon hasznos, mert hozzájárulnak egy olyan létszámhoz, akiknek már meg lehet hívni neves előadókat és lemezlovasokat. Elnézést kérek, de egy 100 fős diszkóba hogy a fülemül hívjál meg mondjuk egy Náksi vs. Brunner duettet? Na hogy? Hát erről van szó.

De ugye nagyon tetszik Pistikének, Jancsikának és Lajcsi komámnak is amikor élőben élvezheti olyan előadók és dj-k műsorait mint a fentebb említett Náksi vs. Brunner, Dj Deka, Dj Sylvester, Dred és Doris, Dj Slash, Dj Wayko, Magic Club és egyéb híres magyar előadók műsorait akik szép számban megfordultak a kis vidéki település közkedvelt diszkójában. Ugy hogy akinek nem tetszik a klubzene, az maradjon otthon, rakja a priccsre az orosz magnót és dobbintson a fájós lábával nagyokat. Ugyanakkor ne feledjük, hogy van itten egy apró kompromisszum is, mivel a távolabbi vendégek valamivel hamarabb kell indulniuk haza, hogy ne napsütésre érkezzenek otthonukba, így a hátralevő utolsó bulis órában jöhet a tapsifüles zene is, amit főleg Dj Cross barátunk szívesen állít a helybéli vendégek rendelkezésére, még akkor is ha tudom hogy nem a kedvenc zenei stílusa.

De a Gondűzőben arról kell legyen szó, hogy nincsen semmi gond, fő a megértés és bárki elhiheti nekem, hogy ezáltal még a Gondűző horgásztavában úszkáló pontyok is jól járnak. Na fene. Még nem aludtatok el az olvasásba? Még csak most jön az előadókról a véleményem.

A sztárokról akik felléptek a Gondűzőben

Az előadók terén szerintem eddig nagyon inspirált választásokra került sor, 1-2 előadót kivéve, de ez csak sajátos ízlésem mivel azokra is megtelt a diszkó és ott is jelen volt a jellegzetes gondűzős hangulat. A dj-k terén igazi sikerszintet állított fel a Gondűző, csak egyetlen egy dj nem volt képes megmozgatni a közönséget, aki utólag még szélhámosságot is bizonyított. Személyes óhajom szerint már nagyon várom a megígért újabb Náksi vs. Brunner bulit és ezentúl is minél menőbb dj-ket, akik voltak még erre de újakat is.

Szeretném megköszönni az olvasóim szíves figyelmét a közel 1900 szavas beírásom iránt. Mindenki meg kell értse, hogy az itteni fiataloknak nagyon fontos szórakozóhely a Gondűző diszkóklub, egyfajta hétvégi életformává vált és hadd ne részletezzem, hogy a Valentin bulin még lánykérés is történt, ezzel is fokozva a helység érdemét és alátámasztva hódolatomat a diszkó iránt. Így problémákkal és erős pontokkal is előadva, remélem hogy minden olvasó számára élvezet volt véleményeim és elemzéseim tudomásul vevése és nagyon remélem hogy a dícsért és egyben kritizált felek sem fognak tanúsítani haragot irántam. Harag esetén jobb szembesülni azzal hogy miért van a harag, lehet hogy ez a buta mégis igazat írt és ez esetben nem árt tanulni a hibákból. Egy év és három hónapos diszkós tapasztalatom után mint a stáb egyik személye, gondolom hogy érdemes felszólalnom egy konstruktív beszélgetés során a Gondűző diszkóról még így nyílvánosan is.

Találkozunk a diszkóba! :)

Hasonló beírások:

Kulcsszavak: , , , , ,

5 Hozzászólás a “Hogyan lesz egy vidéki diszkóból közkedvelt szórakozóhely?” beíráshoz

  1. Emőke says:

    Találkozunk hát :D

    ReplyReply
  2. gyuri says:

    Jo cikk, tetszik! Hajra Gonduzo!!!

    ReplyReply
  3. [...] például a szomszédos helyégben, Disznajón (bemutattam a diszkós cikkem elején) szilveszterkor trendisebb templomba menni, utána tüzijátékot csodálni, pezsgőt koccintani [...]

  4. [...] Hogyan lesz egy vidéki diszkóból közkedvelt szórakozóhely [...]

Nyilvánítsd ki a véleményed

A "név" mező azt jelenti, hogy arra számítok van kivoltod. Ha van kivoltod, több mint valószínű hogy véleményed is van. A névtelen hozzászólások automatikusan mennek a kukába. Köszönöm a megértést!