Már akinek van lelkiismerete. Akinek nincs, annak legfeljebb érdekből fáj az igazság. Meg vagyok győződve arról, hogy minden ember követett el hibákat és aki még jó ideig fog élni az állítólag kompromisszumokra épített világunkban, az még fog hibázni nem is egyszer. Van egy olyan járványos közmondás is, hogy “tévedni emberi dolog“. Na jól van akkor. Ha a többség már egyetért ezzel, akkor az úgy rendben lenne hogy tévedünk, esetleg tévedésből hibát követünk el. Még a tudatos hibázás is tisztára mosható, ha bűnősnek valljuk magunkat, beismerjük ócska tetteinket és bocsánatot kérünk. Azt is mondják ezek a járványos közmondások, hogy “az idő mindent megold“.
De mi van akkor ha a hibát védjük a legmakacsabb módon? Hát olyankor a naívabb emberek bekapják a horgot, a többi emberrel szemben pedig súlyos haragos időszakokra nézhetünk elébe. Erről jut eszembe, hogy eddigi életemben akkor haragudtam meg a legjobban, ha valaki a szemembe hazudta hibáját vagy hibáit és főleg több alkalommal is. Ez az egész téma egy látszólag alamuszta kölyök magatartásából jutott eszembe, aki a nővérkéje pofátlanságát védi kézzel, lábbal, de főleg túlzott pattogással. Már nem is az ottani történet a lényeg, hanem hogy akad olyan aki felismerte magát a történetben, esetleg szemtanúja volt hasonló helyzeteknek, de ennél még az is lényegesebb hogy még olyan emberek is akadnak akik továbbra is hajlamosak szellentésekkel megvédni a székletet. Purc nekik.
Én nem azt mondom, hogy egy hibát elkövető homo sapiens most szaladjon le Kolozsvárra, rombolja le a Mátyás király szobrát, álljon a helyébe és tépje el a kockás ingét és utána torka szakadtából kiáltsa az elhaladó megrémült embereknek, hogy bizony ő éppen tévedett. Viszont az sem a helyes megoldás, hogy hibát védjünk alaptalanul. Mert a mindennapos élet nem törvényszék és az emberek sem jogászok egytől egyig. Ez néha még azt is jelenti, hogy az igazság jobban állja a helyét embertársaiddal szemben és nem érdemes lacafacázni.
Példának okáért, már majdnem egy hete kűszködöm a hüléssel. Természetesen én vagyok a hibás, mert nem vigyáztam eléggé. De most akkor írjak egy cikket arról hogy mennyire igazságtalan a sorsom, hogy meghültem, pedig én lennék a megtestesült szentség? Tehát végső soron, minden ember olyan amilyennek saját maga akar lenni és ez nagyrészt attól is függ hogy mikor és meddig képes vállalni dolgokat az igazság határain belül.
Most picit hadd zárjam egy vicces képzelgéssel, hálám jeléül az illetőnek kinek rosszvoltából ered ez a téma naplózása és ha még a nevetés is majdnem szétvet, hadd kérdezzem meg: “Hogyan néznék Én most ki, ha a hülésemből adódo haragom miatt leöcsézném magam és hősnek tekinteném magam mivel egy hülést kell átélnem?” A bevállalás az internetes hálózaton is érvényes, vagy ha nem tetszik, akkor lépjünk a netre Móricka név alatt, viszont az már könnyen skhizófréniához vezethet. Na de most hadd ne meséljem el a sztorimat Irénnel is, mert kell mennem teázni. Fulladok meg a köhögéstől 
Hasonló beírások:
Kulcsszavak: emberek, magatartás, mentalitás