A tegnap este, az egyik lemezlovas barátommal való beszélgetés közben, előhozodott az elöbbi cikkem a furulyázó lányról és így nem hagyhattuk ki, hogy a lojalitás mércéjét próbáljuk újra kitalálni, ha esetleg már valaki megtette volna ezt eddig. Biztos vagyok benne hogy nem mi találtuk ki legelsőnek, de talán senki sem készített ilyen elfuserált képet a viziójáról.

Én a címtől tartok hogy csak egy késői órákban megszületett lényegtelen fogalmazás, de büszke vagyok arra hogy én sem vagyok tökéletes és hozzá tartozhatok az emberi nyájhoz, még akkor is ha sokszor szeretek egyedi lenni és nem utánozni senkit. De néha jöl jön valahová tartozni, mivel vadállati ösztöneink fölött mi társas lények vagyunk, épp úgy mint a gólyák ugye akik hozzák a kisbabákat és a házak kéményeibe ejtik bele őket, vagy mint a nyulak akik fürgén szokták művelni a páros aerobikot, és egyéb a Földön tanyázó és ilyen meg olyan dolgokra várakozó élőlények. Az alábbi hirtelen kép éppen a veszélyes külső tényezőket ábrázolja egy szerelmi kapcsolatra nézve, ahol az egyik fél kontaktusba kerül egy másik nemü személlyel, a kapcsolaton kívül.

Elolvasom a teljes bejegyzést »